


|
Zurek - egy népszerű lengyel leves
Hogy miért ezzel kezdjük? Mert a síugrás hétvégéje után többen jeleztétek, hogy jó lenne ennek a receptjét megkapni. (És emlékszünk Zsuzsira is, aki minden délben, és minden este olyan átszellemült pillantással mondta, hogy: "Nekem egy Zurek lesz...")
Sajnos a leves elkészítéséhez nélülözhetetlen, hogy az ember itt Lengyelországban vásároljon, vagy esetleg Angilában lengyel boltban. Magyarországon tudtunkkal még nem nyílt ilyen...
A Zurek legegyszerűbb elkészítési módja, ha ez ember megveszi zacskós leves formában, és a rajta leírtak alapján jár el, azaz felhigítja a megfelelő mennyiségű vízzel.
De ha már egy kicsit komolyabb megeröltetésre hajlandóak vagytok, akkor igazi finomságot varázsolhattok a levesporból. Fejenként 1-2 krumplit apróra vágva főzzetek meg, közben lengyel kolbászt és hagymát, esetleg egy kis füstölt szalonnát süssetek össze. A krumpli forrásban levő vizébe döntsétek bele hideg vízben, előre elkevert levesport, majd mikor újra forrni kezd, borítsátok bele a hagyma és a kolbász mennyei illatú keverékét. Fűszerezzétek ízlés szerint majorannával, babérlevéllel, borssal és foghagymával. Tálaláskor az üres tányérba félbe szelt, vagy felkarikázott főtt tojást tegyetek, és a levest arra szedjétek!
Annak, aki még sokáig nem jut el egy lengyel élelmiszerboltba, meg lehet próbálkoznia a hagyományos módszerrel is. Ez esetben 2 pohár rozslisztet öntsetek le forró vízzel, és morzsoljatok bele kovászon sütött barna kenyeret, majd tegyétek kifőzött befőttes üvegekbe meleg helyre (pl kemence patkára) 3 napra.
Ebből lesz a Zur – maga leves mehet ugyanúgy, csak most ezt öntéstek a krumpli vizébe a por helyett. A hagyományos módszer esetén szoktak a krumplival még még répát, zellert is főzni, és bőkezűbben bánnak a fűszerekkel is.
Hozzávalók 2 főre:
- 1 zacskós leveses tasak
- 3-4 szem közepes krumpli
- 1-2 szál lengyel kolbász (slaska fajta)
- 4 tojás
- hagyma, szalonna
- majoranna, babérlevél, bor és fokhagyma
|
« vissza
|
|
|
|
a zurek
|
~zsuzsi
15:17 Csü, 22 Márc 2012
|
beírtam a google-ba, hogy "zurek leves recept". nagyon örültem a találatnak, köszönöm!!
|
[ Válasz ]
|
|
|
|
Üdvözlünk Kedves Látogató!
Krakkó Közép-Európa egyik legszebb, és legérdekesebb városa. Rengeteg magyar turistával közösen fordulunk itt meg egész évben, és sokszor szembesülünk azzal, hogy magyarul kevés információ érhető el a városról. Ráadásul 3 éve működtetjük a ZakopaneInfo oldalt, és egyre többször kérdeztek, kértek tőlünk Krakkóval kapcsolatban.
Ezért aztán hosszas tervezés után megálmodtuk ezt az oldalt Nektek. Szeretnénk egy aktív, érdekes, de leginkább is a hasznotokra váló oldallal megajándékozni Titeket. Így hát csokorba szedjük a legfrisebb, legjobb és nem utolsó sorban legfinomabb ajánlatokat, hogy ne maradjatok le semmiről, hogy krakkói utatok érdekes és szórakoztató legyen.
A portál megálmodói:
Johanna, Gabi és Marci
KrakkoInfo.hu

|


REKLÁM
HASZNOS LINKEK

|

Kommentek
Re: Wieliczka
|
07:20 Sze, 07 Jún 2023
|
Kedves Reni!
Várhatóan nem. A közeli időpont miatt ez szinte 100%, de ha még is...
|
Wieliczka
|
20:34 Ke, 06 Jún 2023
|
Kedves Marci!
Érdeklődni szeretnék, hogy a sóbányába lesz-e magyar nyelvű csoport...
|
baráti csoport utazása
|
18:10 Ke, 06 Jún 2023
|
Kedves Marci!
Szeretném megköszönni a minden fajta segítséged, csak profi munkaként...
|
Krakkó csoport
|
11:58 Ke, 06 Jún 2023
|
Kedves Marci!
Köszönöm szervezést, idegenvezetést. Minden rendben volt - ismét....
|
Auschwitz
|
19:01 Csü, 01 Jún 2023
|
Kedves Marci!
Szeretném megköszönni a szervezést. Minden nagyon jól sikerült.
Az...
|
|