Login
Jelszó

» Regisztráció
» Elfelejtett jelszó



A KRAKKÓI ÁLLATKERT

Krakkó külső területén, egy, a Wolski-erdő közepén kiválasztott tisztáson, 20 hektáron terül el. Kedvelt kirándulóhelye a város lakosainak, amely számos sétaúttal rendelkezik. A legkorábbi vadállat, amely Krakkóba került, egy oroszlán pár volt, 1406-ban Firenzéből érkezett. Az első időkben fácánokat tenyésztettek ezen a helyen és más állatokat is együtt tartottak velük – a hely pedig a ” Bażantárnia” ("Fácános kert") nevet viselte. Az első kis állatkert 1895-ben alakult, majd a végleges állatkert megnyitására 1929-ben került sor. Vezetője hosszú évekre egy Antoni nevezetű kecskepásztor lett. Az állatkert területe múemléki védelem alatt áll.

A krakkói Állatkert közepes méretűnek számít más nagyvárosok állatkertjeihez hasonlítva. Jelenleg több, mint 1300 állat él itt, 270 fajt képviselve. Több, mint 100 veszélyeztetett faj található meg a krakkói állatkertben, ezek közé tartoznak: a Rothschild zsiráf, a Przewalski ló, a törpe víziló, a panda, a hópárduc, a szibériai tigris, a sörényes farkas, az addax (antilop), csimpánzok, makik és a madagaszkári vari, az indiai elefánt, az andoli kondor, a Humboldt-pingvin.

A látogatók nagy kedvence a Mini Zoo, ami (főleg) gyerekeknek lett létrehozva, és amely tökéletes hely az  állatokkal való első kapcsolatfelvételre. Az itt készült takarmányokkal lehet etetni a pónikat, nyulakat, tengerimalacokat, teknősöket, törpe kecskéket, szamarakat, lámákat.

Nyitva tartás, jegyárak:

Az állatkert pénztára minden nap – beleértve a vasárnapokat és az ünnepeket 9:00 és 16:00 között tart nyitva, a látogatási idő 9:00-től 17:00-ig tart.

Jegyárak:

  • Felnőtt: 18 PLN
  • Kedvezményes: 10 PLN (gyerekeknek 3 év felett, diákoknak, egyetemistáknak, nyugdíjasoknak)

A belépés 3 éves korig ingyenes.

Megközelités:

Az állatkert címe: ul. Kasy Oszczędności Miasta Krakowa 14, 30-232 Kraków.

Tömegközlekedéssel a 134-es buszt válasszátok, amely a Cracovia stadion mellől indul (a városközpontban található nagy park, a Błonia oldalán van a stadion) és pont az Állatkertig megy. A busz menetrendjét ezen a linken éritek el.

Amennyiben autóval érkeztek, az alábbi két térképet ajánljuk megtekintésre.

 

Két parkoló is rendelkezésetekre áll a helyszínen.

  • 1-es parkoló - Az állatkert kapuja előtt. Hétfőtől péntekig működik csak, és maximum 35 férőhellyel rendelkezik. A parkolás személyautók számára 15 pln, mikrobuszoknak 30 pln, autóbuszoknak 50 pln.
  • 2-es parkoló - Az ulica Kukułcza (a második térképen "P" betűvel jelezve) parkolója 480 férőhelyet kínál. Az állatkert innen kb 1 km séta az erdőben, főút mentén, de a fent említett 134-es busszal is tovább lehet menni (egy megállót) az állatkerthez. A parkoló a hét minden napján rendelkezésetekre áll. Személyautóknak a díj 15 pln öt órára. Minden további megkezdett óra 3 pln-be kerül.

Az állatkert lengyel nyelvű honlapját ezen a linken éritek el. (Más nyelven csak Google-fordító segítségével áll rendelkezésre, ezt azért a magyar nyelv esetében erős kritikai éllel kezeljétek...!)

 

Az Állatkert megtekintése után kirándulást is tehetnek a szép erdőben. A Wolski-erdőben jelzett kerékpárutak és tanösvények vannak. Számos történelmi épület található itt, beleértve a Józef Piłsudski Függetlenségi Halmot (Kopiec Niepodległości im. Józefa Piłsudskiego), valamint a Kameduli Kolostort és a hozzá tartozó Szűzanya Menybe meneteke templomot (Kościół Wniebowzięcia Najświętszej Maryi Panny w Krakowie) is.







Üdvözlünk Kedves Látogató!
 

 

Krakkó Közép-Európa egyik legszebb, és legérdekesebb városa. Rengeteg magyar turistával  közösen fordulunk itt meg egész évben, és sokszor szembesülünk azzal, hogy magyarul kevés információ érhető el a városról. Ráadásul 3 éve működtetjük a ZakopaneInfo oldalt, és egyre többször kérdeztek, kértek tőlünk Krakkóval kapcsolatban. 
 

 

Ezért aztán hosszas tervezés után megálmodtuk ezt az oldalt Nektek. Szeretnénk egy aktív, érdekes, de leginkább is a hasznotokra váló oldallal megajándékozni Titeket. Így hát csokorba szedjük a legfrisebb, legjobb és nem utolsó sorban legfinomabb ajánlatokat, hogy ne maradjatok le semmiről, hogy krakkói utatok érdekes és szórakoztató legyen.
 

 
 Csapatunk:
        Gabi, Marci, Máté és Ákos

         KrakkoInfo.hu


HÍRLEVÉL
írd be az e-mail címed




REKLÁM

 
  
 
 
 
 
 HASZNOS LINKEK
 
 
 




Kommentek
Re: Auschwitz
~CsMarton
12:53 Ke, 26 Márc 2024
Kedves Roland! Kérjük emailt írj ez ügyben. Köszönjük.
Re: Auschwitz
~Roland
12:27 Ke, 26 Márc 2024
Tisztelt Marci! Kérem a segitségeteket,100 fős látogatást szervezünk és elakadtunk a...
Auschwitz-i látogatás - szállás
~Böbe és csapata
13:36 Hé, 25 Márc 2024
Nagyon szuper volt minden!!!! - az idegenvezetés, étel, szállás, minden!/ Köszönjük!!!!
Osztálykirándulás Krakkóba
~Tibor
10:23 Hé, 25 Márc 2024
Kedves Marci! Nagyon köszönjük a szervezést! Minden tökéletesen sikerült. Nagyon...
Krakko és Ausschwitz látogatás
~Erzsi
07:54 Va, 24 Márc 2024
Sziasztok! Köszönjük a tegnap délutánt, profin csináltok mindent. Csak jókat! Üdv:Erzsi
2013-02-20 -tól te vagy a(z) 59112326 látogató
1999-2024 © MATinternet Zakopane :: Powered by AntCms

Tilos a Honlap bármely tartalmának sokszorosítása, másolása, publikálása, módosítása. E tilalom alá esik különösen a Honlapon található összes szöveg, kép, grafika, embléma, fotó, hang- és videoanyag vagy ezek állóképei. Úgyszintén tilos a Honlapon található anyagok használata bármely más honlapon vagy számítógépes hálózaton.