Auschwitzi látogatás
Jelen oldalon olvasható leírás 10 fős, vagy annál alacsonyabb létszámú csoportok, családok és látogatók számára nyújt információt az Auschwitz Múzeum önálló látogatásáról. Ha 10 főnél nagyobb csoportot szervezel, és érdekelnek a rátok vonatkozó szabályozások, tudnivalók, akkor kattints ide! Természetesen 10 fő alatt is kattintsatok, ha magyar idegenvezetőt szeretnétek bérelni, mert jelen bejegyzésben csak az egyéni látogatás lehetőségei vannak leírva.
Az auschwitzi haláltábor látogatását az ott elkövetett szörnyűségek és kegyetlenkedések ellenére is ajánljuk mindenkinek, aki a történelmet szeretné alaposan megismerni. A látogatás során az Auschwitzi haláltábort (KL-Auschwitz I.) és a Birkenaui lágert (KL-Auschwitz II.) tudjátok bejárni! Érdemes minimum 3,5-4 órát szánnotok a két tábor bejárására!
A múzeum 2015 január 1-től erős változtatásokat vezetett be a foglalásban, látogatásban. A változtatások lényege, hogy mindenféle látogatási formát előzetesen regisztrálni kell, a fizetős szolgáltatásokat pedig előre, 100%-ban fizetni is kell, különben a foglalás érvényét veszíti. A regisztráció lehet internetes, vagy helyben, érkezéskor is lehetséges a múzeum területén, de az utóbbi csak korlátozott számban. Így NAGYON AJÁNLJUK az internetes regisztrációt!
A foglalások fizetését bankkártyás vásárlás (vagy lengyel bankszámláról történő gyorsított utalás formájában - már ha valakinek van lengyel bankszámlája) tudjátok rendezni.
Egyéni utazóknak, családoknak, kisebb társaságoknak:
A tábor területén működő múzeum kategorizálása szerint minden maximum 10 fős látogatói csoport vezető nélkül is látogathatja a múzeumot! Természetesen 10 főnél kevesebb látogató is fogadhat saját, magyar (vagy bármilyen más nyelvű) idegenvezetőt, de akkor már csoportnak számítanak, ahogy feljebb is említettük, a rájuk vonatkozó szabályozás részleteit itt találjátok.
Amennyiben nem szeretnétek saját idegenvezetőt fogadni két féle lehetőségetek van Auschwitz látogatására.
1) Önálló, idegenvezető nélküli belépés a táborokba:
Az önálló, idegenvezetés nélküli látogatás teljesen ingyenes, azonban ezt csak korlátozott időpontokban vehetitek igénybe az alábbiak szerint:
- Decemberben 12:00 után
- Januárban és novemberben 13:00 után
- Februárban 14:00 után
- Márciusban és októberben 15:00 után
- Áprilisban, májusban, júniusban, júliusban, augusztusban és szeptemberben 16:00 után
A fentieket megelőző időpontban időpontban csak előfoglalással rendelkező csoportok vagy egyéni látogatók idegenvezetéses programokra regisztrálva (lásd ezen az oldalon a 2)-es pontban) mehetnek be.
2018 január 2-től az ilyen típusú látogatásokat legkorábban 3 hónapra előre lehetséges regisztrálni. Legkésőbb akár pár nappal előre is lehet, amennyiben még vannak helyek. Természetesen érdemes mielőbb megtenni a regisztrációt.
2015 január 1-től élő változás, hogy az ingyenes látogatók számát napi szinten limitálják (minden órában max 100 fő - egészen pontosan minden 15 percben 25 fő), és erre is előzetesen, díjtalanul, jelentkezni kell. A jelentkezést ezen az oldalon (angol nyelvű link, ezen kívül még lengyel van) tudjátok megtenni. Ehhez először regisztrálnotok kell, utána tudtok belépni. Itt a "visit for individuals" menüpontot választva, először a dátumot, majd a konkrét órát kell kiválasztanotok. Az idegenvezető nélküli látogatást ("Visit for individuals without an educator") válasszátok. Ezek után beírhatjátok a létszámot (max 10 fő), majd a következő lapon meg kell adnotok, hogy honnan jöttök, és a látogatók neveit is.
Mindezek után jön a felhasználói feltételek elfogadása. Ha ezzel is megvagytok, akkor elküldhetitek a rendelést, és amit a rendszer pár percen belül vissza is igazol nektek arra az email címre, amit a regisztrációnál megadtatok. A visszaigazolásban megküldik a(z ingyenes) jegyeket, amelyeket mindenképpen vigyetek magatokkal - a vonalkód épségére ügyeljetek - mert csak ezekkel tudtok belépni.
Amennyiben nem tudtok ingyenes, idegenvezető nélküli gombra kattintani, mert nincs ilyen az adott napra, az azt jelenti, hogy az ingyenes lehetőségek limitei beteltek. Nem 100%, de a kitartóbbaknak javasoljuk, hogy a helyszínen próbálkozzanak ingyenes jegyet szeretni, ha a netes regisztrációról lemaradtak - lehetőleg nyitáskor (ami a csak délutánra elérhető időpontok miatt nem túl kényelmes).
2) Látogatás a helyben, a múzeum által biztosított csoporthoz csatlakozva:
Időtartama kb 3,5 óra.
A múzeum területén folyamatosan indulnak többféle nyelven csoportok, amik az érkező egyéni látogatókból verbuválódnak. Árak, és időpontok:
- Lengyel nyelvű vezetés esetén a belépő: 100 pln/fő (90 pln/fő).
- Más nyelvű vezető esetén a belépő: 110 pln/fő (100 pln/fő).
2018 január 2-től az ilyen típusú látogatásokat legkorábban 3 hónapra előre lehetséges regisztrálni. Legkésőbb akár pár nappal látogatás előtt is lehetséges, amennyiben még vannak helyek. Természetesen érdemes mielőbb megtenni a regisztrációt.
Zárójelben a kedvezményes ár, melyet 26 éven aluli diákok vehetnek igénybe érvényes lengyel- vagy nemzetközi diákigazolvánnyal.
Lengyel nyelvű vezetések indulnak:
- Júliusban és augusztusban: 8:15, 8:45, 9:15, 9:45, és 10:15-től 15:45-ig minden 15 percben, majd 16:15-kor és 16:45-kor.
- Áprilisban, májusban, júniusban és szeptemberben: 8:15 és 15:15 között minden 30 percben.
- Márciusban, októberben és novemberben: 8:15, valamint 9:00 és 14:00 között minden egész órakor.
- Februárban: 8:15, valamint 9:00 és 13:00 között minden egész órakor.
- Januárban: 8:30, valamint 9:00 és 13:00 között minden egész órakor.
- Decemberben: 8:15, valamint 9:00 és 12:00 között minden egész órakor.
Angol nyelvű vezetések indulnak:
- Júliusban és augusztusban: 8:30, 9:00, majd 9:30-tól 15:30-ig minden 15 percben és 16:00-kor, és 16:30-kor.
- Áprilisban, májusban, júniusban és szeptemberben 8:30-tól 15:30-ig minden 30 percben.
- Márciusban és októberben: 8:30 és 14:30 között óránként.
- Februárban: 8:30 és 13:30 között óránként.
- Januárban és novemberben: 8:30 és 12:30 között óránként.
- Decemberben: 8:30 és 11:30 között óránként.
Német nyelvű vezetések indulnak:
- Áprilistól szeptemberig: 9:45, 12:00 és 14:45.
- Márciusban és októberben: 9:45 és 14:45.
- Februárban és novemberben: 10:45
- Januárban és decemberben: 10:15.
Francia nyelvű vezetések indulnak:
- Júliusban és augusztusban: 10:15, 12:45 és 14:15.
- Áprilisban, májusban, júniusban és szeptemberben: 10:15, 12:45 és 13:15.
- Márciusban és októberben: 10:15 és 13:45
- Januárban, novemberben és decemberben: 11:45.
- Februárban: 11:15.
Olasz nyelvű vezetések indulnak:
- Áprilistól szeptemberig: 11:15, 12:45 és 14:15.
- Márciusban és októberben: 11:15 és 13:15.
- Januárban, novemberben és decemberben: 11:15.
- Februárban: 11:45.
Spanyol nyelvű vezetések indulnak:
- Júliusban és augusztusban: 10:45, 12:15 és 14:45.
- Áprilisban, májusban, júniusban és szeptemberben: 10:45, 12:15 és 13:45.
- Márciusban és októberben 10:45 és 14:45.
- Februárban és novemberben: 12:15.
- Januárban és decemberben: 10:45.
Orosz nyelvű vezetések indulnak:
- Áprilistól szeptemberig: 9:15, 11:45 és 15:15
- Márciusban és októberben: 11:45.
- Februárban és novemberben: 10:15
- Januárban és decemberben: 9:45.
Cseh nyelvű vezetések indulnak:
- Július, augusztus: 10:45 és 14:15.
Szlovák nyelvű vezetések indulnak:
- Július és augusztus: 9:45 és 13:45.
2018 január 2-től az ilyen típusú látogatásokat legkorábban 3 hónapra előe lehetséges regisztrálni. Legkésőbb akár pár napra előre is lehet, amennyiben vannak még helyek. Természetesen érdemes mielőbb megtenni a regisztrációt.
2015 január 1-től élő változás, hogy ezekre a vezetésekre csak elővételben, előzetes fizetéssel vehettek jegyet. A jelentkezést és vásárlást ezen az oldalon (angol nyelvű link, ezen kívül még lengyel van) tudjátok megtenni. Ehhez először regisztrálnotok kell, utána tudtok belépni. Itt a "visit for individuals" menüpontot választva, először a dátumot, majd a konkrét órát és nyelvet kell megadnotok. Az idegenvezetővel történő látogatást ("General tour 3,5 h") válasszátok - természetesen a megfelelő nyelven. Ezek után beírhatjátok a létszámot (külön felnőtt és külön diák kategóriában), majd a következő oldalon meg kell adnotok, hogy honnan jöttök, és a látogatók neveit is.
Mindezek után jön a felhasználói feltételek elfogadása. (Valamint számla igényeteket is itt tudjátok jelezni, és azt a regisztrációkor megadott adatokra állítja ki a rendszer.) Ha ezzel is megvagytok, akkor elküldhetitek a rendelést, és amit a rendszer pár percen belül vissza is igazol nektek arra az email címre, amit a regisztrációnál megadtatok.
FONTOS!!! A megrendelést 30 percen belül ki kell fizetnetek, különben a foglalást törlik! A kifizetés bankkártyás fizetéssel történhet, vagy lengyel bankszámlaszámról (már ha van ilyenetek) történő gyorsított, elektronikus utalással!
Fizetés után megküldik a jegyeket, amelyeket mindenképpen vigyetek magatokkal - a vonalkód épségére ügyeljetek - mert csak ezekkel tudtok belépni! Késés, nem megjelenés esetén nem adnak vissza pénzt.
3) Birkenau:
2022 tavaszától Birkenau is csak jeggyel látogatható! Külön jegyfoglalási lehetőség nincs, az Auschwitzba megváltott jegyek érvényesek ide is. (Idegenvezetés esetén a vezetés része is Birkenau, tehát csoportosan, az idegenvezetővel együtt tudtok bemenni.) Birkenauban helyben sincs jegypénztár, csak Auschwitzban.
FONTOS azonban, hogy mindazok, akik ingyenes, idegenvezető nélküli látogatásra váltanak jegyet, a múzeum és emlékhely fura szabályai miatt, csak az auschwitzi látogatás után léphetnek be Birkenau területére. Azaz, ha valakinek 16:00-ra szól a jegye Auschwitzba, akkor korábban vagy csak kicsivel 16:00 után nem léphet be Birkeau területére. (Nincs iránymutatás arról, hogy mennyi idővel a jegyen szereplő időpont után lehet már belépni Birkenau területére.)
Ezzel gyakorlatilag megszűnt Birkenau egész napos, önálló látogatási lehetősége az egyéni utazók számára.
Birkenaunak van saját parkolója, de Auschwitz múzeum parkolójából ingyenes buszjárat is közlekedik egész nap.
Mivel kösd össze az auschwitzi látogatást?
A hagyományos auschwitzi vezetés mindennel egyben kb félnapos program. (Erősen függ attól, hogy honnan indultok reggel, avagy hova kell megérkeznetek este.) Csoport szinten az alábbi programokkal érdemes összekötni:
- Látogatás Wadowicében, a pápa szülővárosában. (kb 1,5 órás program)
- Városnézés Krakkóban - ha Krakkóban van a szállásotok, vagy délelőtt onnan indultok.
- Wieliczkai sóbánya látogatása - ha Krakkóban van a szállásotok, vagy délelőtt onnan indultok.
Az Auschwitz múzeum nyitvatartása:
- December: 8:00-14:00
- Január és November: 8:00-15:00
- Február: 8:00-16:00
- Március és Október: 8:00-17:00
- Április, Május és Szeptember: 8:00-18:00
- Június, Július és Augusztus: 8:00-19:00
A fenti zárási időpontok az utolsó belépési lehetőségre vonatkoznak. A múzeum területét elhagyni a zárás után 1,5 órában kell. Tehát például októberben belépni 17:00-ig lehet, a múzeumból kijönni 18:30-ig kell.
A múzeum január 1-jén, Húsvét vasárnap és december 25-én zárva tart. Ezeken felül hivatalos küldöttségek látogatásai alkalmával a múzeum szintén zárva tarthat!
A múzeum címe:
2023 június 15-től új látogatói központ van, ennek címe: 32-603 Oświęcim, ulica Więżniów Oświęcimia 55. Aki volt már, az se menjen a régi címre!
|
|
|
Auschwitz és a többi idegenvezetés
|
~bihalbetti
16:07 Hé, 15 Aug 2011
|
Marci! Most is lenyűgöztél bennünket azzal, ahogyan Zakopanéról, Auschwitzról, Krakkóról meséltél nekünk. Nagyon jól éreztük magunkat mindannyian, feltöltődtünk, s biztosak vagyunk abban, hogy "mögyünk" még.
|
[ Válasz ]
|
|
|
Auschwitz látogatásunk
|
~Éva és Béla
14:40 Ke, 23 Aug 2011
|
Köszönjük az Auschwitzi idegenvezetést. Erőt, egészséget, jó munkát kívánunk!
Remélem, hogy találkozunk még.
|
[ Válasz ]
|
|
|
Auschwitz
|
~Berci
22:17 Hé, 23 Jan 2012
|
Sziasztok!
Az lenne a kérdésem, hogy Krakkóból milyen buszok mennek Auschwitzba és, hogy mikor mennek. Hol tudnék ennek utána nézni??
Az egyik táborból mennek át buszok a másikba?
Segítségeteket előre is köszönöm!
Üdv: Berci
|
[ Válasz ]
|
|
|
Re: Auschwitz
|
~CsMarton
22:36 Hé, 23 Jan 2012
|
Szia Berci!
Ami tuti, hogy a két tábor közt van ingyenes buszjárat. Krakkó-Auschwitz menetrendnek utána kell néznem, igyekszem holnap!
|
[ Válasz ]
|
|
|
Re: Re: Auschwitz
|
~CsMarton
12:46 Ke, 24 Jan 2012
|
Ezen az oldalon találod a helyi busztársaság menetrendjét Krakkó - Oswiecim (Auschwitz) múzeum - Krakkó viszonylatban. Részben lengyel, részben angol, a lényeg kiböngészhető.
http://web.pksoswiecim.pl/ przewozy_pasazerskie.php?id_st rony=18&id_grupy=1&id_dzialu=3 &lang=pl
Valószínűleg ki kell majd másolnod a kommentből a linket...
|
[ Válasz ]
|
|
|
Re: Re: Auschwitz
|
~Berci
16:45 Ke, 24 Jan 2012
|
Kedves Marci!
Nagyon köszönöm a segítséget!
Szép napot!
Berci
|
[ Válasz ]
|
|
|
gyerekek belépése
|
~les.lee
20:14 Va, 04 Márc 2012
|
Hali!
A táborba milyen kortól engedik be a gyerekeket?
Mi ápr.05-én szeretnénk menni vagy nyolcan, de van egy 9 éves fiam, aki a legkisebb.
Bemehet?
|
[ Válasz ]
|
|
|
Re: gyerekek belépése
|
~CsMarton
22:46 Va, 04 Márc 2012
|
Beengedik(, de csak szülői kísérettel).
|
[ Válasz ]
|
|
|
köszönet
|
~Szilvi
00:11 Sze, 25 Ápr 2012
|
Rendkívül hálás vagyok a rengeteg segítségért, hogy egyáltalán időt szántak ránk, és a rengeteg fontos információ, szállásfoglalás... Nem kell sorolnom!
|
[ Válasz ]
|
|
|
Auschwitzi látogatás
|
~VSZ
13:13 Va, 06 Máj 2012
|
Sziasztok!
Megjártuk Auschwitzet, nagyon élménydús túra volt, a szállás amit ajánlottatok fantasztikus, és nagyon sok hasznos információ került hozzánk általatok!
Köszönjük mégegyszer!
|
[ Válasz ]
|
|
|
Árak
|
~Joci
10:58 Pé, 06 Júl 2012
|
Sziasztok!
Most akarunk menni Auschwitz meg Krakkó és környékére, és arra lennék kíváncsi, hogy a bolti árak mennyibe különböznek az itthonitól? Pl pékárú, szalámi,sör cigi, kis emléktárgyak stb.
Köszi a választ előre is
|
[ Válasz ]
|
|
|
Re: Árak
|
~CsMarton
15:34 Pé, 06 Júl 2012
|
Kedves Joci!
Jómagam eredetileg budapesti vagyok, ahhoz képest szerintem érezhetően olcsóbb az élelmiszer Lengyelországban, még Krakkóban, és Zakopanéban is, perdig ezek kimondottan drága szállásnak számítanak. Oswiecimben (Auschwitz) szerintem még olcsóbb lesz...
Persze ez alól a szalámi kivétel, mert ha jót akarsz venni, akkor import magyar... De e mellett csemegepultban rengeteg finom lengyel kolbász és felvágott lesz.
Sör boltban kb 2 pln körül indul (dobozos) olyan, ami már márkás, és jó - üveges kicsit tán még olcsóbban van.
Vendéglátóhelyen korsó sör 5-7 pln, helytől függően.
Cigiben nem vagyok otthon, de télen dohányzó ismerőseim azt mondták, hogy hasonló a cigiár itt, mint otthon.
Képeslap olyan 0,5 - 2 pln kb normál méretben, úgy összességében szuvenír van fillérekért, és vaskos áron is, és persze a köztes zónában is...
Üdv Zakopanéból!
|
[ Válasz ]
|
|
|
idegenvezetés
|
~Zsuzsa
12:53 Pé, 27 Júl 2012
|
Mi most megyünk Krakkóba és Auschwitzba is szeretnénk elmenni. Ha nem értünk csak magyarul, akkor is boldogulunk? Köszönöm előre is!
|
[ Válasz ]
|
|
|
Re: idegenvezetés
|
~CsMarton
12:58 Pé, 27 Júl 2012
|
Kézzel lábbal igen. Auschwitzban, és a krakkói múzeumokban sem beszélnek magyarul, és kiírások sincsenek.
Auschwitzban a főépületben van egy könyvesbolt, ebben egy rövid ismertető füzet 5 pln-ért kapható rengeteg nyelven, köztük magyarul is. Ez elegendő lehet arra, hogy kb képben legyetek, hogy hol mit láttok!
Remélem tudtam valamennyit segíteni!
Marci
|
[ Válasz ]
|
|
|
Re: idegenvezetés
|
~Zsuzsa
13:02 Pé, 27 Júl 2012
|
Kedves Marci! Köszönöm a gyors választ! Már ez is nagy segítség! Üdv.: Zsuzsa
|
[ Válasz ]
|
|
|
Látogatás
|
~Carasc0
22:48 Hé, 20 Aug 2012
|
Sziasztok!
Érdeklődnék szeretnék hogy az Auswitz II-es táborba egyénileg bemehetek 10:00 és 15:00 között vagy csak ebben az időintervallumban idegenvezetővel van erre lehetőség?
Előre is köszönöm!
|
[ Válasz ]
|
|
|
Re: Látogatás
|
~CsMarton
22:50 Hé, 20 Aug 2012
|
Szia!
Auschwitz II, azaz Birkenau önállóan teljes nyitvatartás alatt, azaz 10 és 15 óra között is látogatható egyéni utasoknak ingyenesen.
|
[ Válasz ]
|
|
|
Re: Látogatás
|
~Carasc0
22:57 Hé, 20 Aug 2012
|
Szia!
Köszönöm szépen. Egy 4 fős családdal mennénk holnap megnézni a tábort. Tehát mind a 4 tag számára ingyenes a bejárás?
|
[ Válasz ]
|
|
|
Re: Látogatás
|
~CsMarton
23:39 Hé, 20 Aug 2012
|
Igen!
Akárcsak Auschwitz I-be, de ott csak 8 és 10 közötti, vagy 15 óra utáni belépéssel!
|
[ Válasz ]
|
|
|
Krakkói látogatás
|
~Zsuzsa
06:50 Csü, 23 Aug 2012
|
Kedves Marci!
Nemrég jöttünk haza Krakkóból. Nagy élmény volt, még nem láttuk, nem jártunk ott. Még iskolás koromban tanultam oroszul, sajnos más nyelvet nem beszélek, de ez most hasznosnak bizonyult. Igaz már régi lengyelországi tapasztalat után úgy indítottam, hogy magyar vagyok. Ezt követően kézségesen segítettek és elfogadták a csekélyke orosz nyelvtudásomat. Sajnos Auschwitz már nem fért bele a kirándulásba, de jövőre is lesz nyár.
Köszönjük a bátorítást! További szép nyarat kívánunk! Zsuzsa és Párja
|
[ Válasz ]
|
|
|
Re: Kérdés
|
~NZoli
13:04 Csü, 13 Szept 2012
|
Mi 4-en szeretnénk október első hetében látogatást tenni Auschwitzba. Ha jól értem akkor ha még 10 előtt bemegyünk nem kell fizetni, és nem kötelező csoporthoz csatlakoznunk sem? Kell-e előre bejelentkezni e-mailen hogy megyünk?
Milyen szálláslehetőséget tudnál ajánlani a közelben?
Köszönöm.
|
[ Válasz ]
|
|
|
Re: Kérdés
|
~CsMarton
13:13 Csü, 13 Szept 2012
|
Szia!
Igen jól érted: 10 óra előtti belépés esetén nem kell fizetni, nem kell csatlakozni, a múzeum önállóan is látogatható 4 fő számára. Nincs foglalási/bejelentkezési kötelezettség sem!
Szállás ügyben írok emailt.
|
[ Válasz ]
|
|
|
érdeklődés
|
~Rzsoka
15:21 Sze, 17 Okt 2012
|
Érdeklődni szeretnék, hogy Wieliczka-ba busszal hogyan tudunk elmenni Krakkóból és mennyibe kerük kb. a jegy? Köszönöm válaszát.
|
[ Válasz ]
|
|
|
Re: érdeklődés
|
~CsMarton
15:47 Sze, 17 Okt 2012
|
Szia RZsoka!
Krakkóból a központi pályaudvartól (Egészen pontosan "Dworzec Główny Zachód" megállóból indul a busz Wieliczkába. A "Wieliczka Kopalnia Soli" megállónál kell leszállni.
A busz száma: 304.
Egy útra egy személynek 3,40 pln a jegyár.
|
[ Válasz ]
|
|
|
auschwitz
|
~bbb
15:24 Sze, 17 Okt 2012
|
Mi hárman fogunk látogatást tenni pár nap múlva Auschwitzba, de nem foglaltunk le előre semmilyen idegenvezetést. 40 zlotyért oda lehet csapódni más pl angol nyelvű idegenvezetővel irányitott csoportokhoz?
|
[ Válasz ]
|
|
|
Re: auschwitz
|
~CsMarton
15:40 Sze, 17 Okt 2012
|
Szia bbb!
Elméletileg igen. 9:30 és 15:30 között minden óra 30-kor indul angolos csoport. Ha sokan vannak, akkor sűrűbben is indítanak.
A kasszában érdeklődjetek, szépen szoktak beszélni angolul, és kedvesek is.
Marci
|
[ Válasz ]
|
|
|
Auschwitz, Krakko
|
~Edit
08:04 Pé, 22 Aug 2014
|
Szia Marci !
Nagyon köszönünk mindent. Sikeresen megjárták a lányomék Auschwitz-et.
Az idegenvezetőről felsőfokban tudtak csak beszélni.Csak a keresztnevét tudták megjegezni Miroslav. Ha tudod neki is tolmácsold az én köszönetemet is. Említettem Neked, hogy a vejemnek ez az 50. szülinapjára volt ajándék. Mondhatom telitalálat volt. Voltak Krakkóban is amire azt mondta a lányom, hogy neki Prágánál is jobban tetszett.
Még egyszer köszönöm a segítséget.
Edit
|
[ Válasz ]
|
|
|
Kérdés
|
~Ádám
19:13 Szo, 03 Okt 2015
|
Kedves Marci!
2015 október 24-én mennék a feleségemmel egyénileg Auschwitz-ba. A kérdésem az lenne, hogy ha 10 óra előtt bemegyünk akkor kell- regisztrálnom vagy nem.
köszönettel: Ádám
|
[ Válasz ]
|
|
|
Re: Kérdés
|
~CsMarton
19:18 Szo, 03 Okt 2015
|
KELL
A cikkben megleled a mikéntjét is!
Marci
|
[ Válasz ]
|
|
|
Érdeklődés
|
~Tamás
12:15 Sze, 14 Okt 2015
|
Szia,
Egy kérdésem lenne.
Ha 15:50 re van csak az adott napra időpont(Október 23), és 17 órakor bezárnak. Akkor értelemszerűen ki kell jönni, vagy az utolsó turnus befejezheti a látogatást?
|
[ Válasz ]
|
|
|
Vélemény
|
meszienci
18:36 Va, 18 Okt 2015
|
Sziasztok! Először is köszönjük szépen , minden rendben volt a látogatás során. Csak egy pár mondatot szeretnék megosztani azokkal akik azon gondolkodnak hogy elmenjenek-e a táborba. Tegnap látogattunk el, szóval még friss az élmény! Mi mindig is látni akartuk és nagyjából tudtuk mire készüljünk. Leírhatatlan a hatása! Mi magyar nyelvű idegenvezetővel voltunk a hölgy nagyon barátságos volt.Aki érez részvétet és sajnálatot (bár talán nem ez a legmegfelelőbb kifejezés) az ott megölt emberek és hozzátartozóik iránt annak mindenképp el kellene mennie ide! Homokba dughatjuk ugyan a fejünket de ami ott történt az felfoghatatlan! Megrázó! Szóval menjetek! Marci köszi a lehetőséget , köszönjük hogy vagytok! Enikő
|
[ Válasz ]
|
|
|
Autóval Krakkóban
|
~vorosneeva
08:55 Csü, 21 Jan 2016
|
Húsvétkor szeretnénk menni Krakkóba egy 6 fős társasággal, már szállást is foglaltunk. Olvastam, hogy az óvárosban csak helyiek közlekedhetnek kocsival, és nagyon kevés a parkoló. A szálloda /Hotel Regent/ privát parkolási lehetőségről írt, amit előre le kell foglalni, jeleztem nekik, hogy 2 autóval szeretnénk parkolni. Tényleg ilyen nehéz parkolóhelyet találni? Akkor sem közlekedhetünk az óvárosban, ha ott van a szállásunk? Erről szeretnék bővebb információt kapni. Auschwitzba is kocsival mennénk, ott lehet parkolni? Köszi! Éva
|
[ Válasz ]
|
|
|
Re: Autóval Krakkóban
|
~CsMarton
09:51 Csü, 21 Jan 2016
|
Kedves Éva!
Az Óváros le van zárva az autós forgalom elől, azok az emberek sem parkolhatnak ott (sőt be sem hajthatnak) akiknek ott van a szállásuk.
Azért, hogy valami pozitívat mondjak, a Hotel Regent nem az Óvárosban, hanem Kazimierzben van, azaz a Történelmi Zsidónegyedben. Ide be lehet hajtani, van utcai parkolási lehetőség is (napközben fizetős), de szűkösen. Amennyiben a hotelnek van privát parkolója, akkor az vagy egy kisebb földalatti garázs, vagy pedig egy közeli üres telken lévő parkoló, ahol tudnak nektek helyet foglalni.
Auschwitzban és Birkenauban is lehet parkolni, mindkét helyen fizetős. Auschwitzban napidíj van, ez tavaly 8 pln volt kocsinként, remélem nem emeltek, Birkenauban minden megkezdett óra 2 pln/kocsi.
Marci
|
[ Válasz ]
|
|
|
Re: Autóval Krakkóban
|
~vorosneeva
14:18 Szo, 23 Jan 2016
|
Kedves Marci
Köszönöm a választ, megnyugtató dolgokat írtál. Akkor szervezem is tovább a programokat, nagyon várjuk már az utazást!Gratulálok ehhez az oldalhoz, már sokszor átnéztem az írásokat, nagy segítség! További sikereket! Éva
|
[ Válasz ]
|
|
|
Auschwitz
|
~Zsuzsa
11:07 Va, 21 Feb 2016
|
Kedves Marci!
Március 15-én délelőtt 5 fővel szeretnénk Auschwitzba látogatni. Tudunk magyar nyelvű csoporthoz csatlakozni?
Üdv,
Zsuzsa
|
[ Válasz ]
|
|
|
Re: Auschwitz
|
~CsMarton
11:11 Va, 21 Feb 2016
|
Kedves Zsuzsa!
Kicsi az esélye. Nekünk nincs aznap csoportunk Auschwitzban jelen állás szerint, így nincs mihez csatlakozni. A többi magyaros foglalásra nincs rálátásom.
Amire esélyt látok, az az idegenvezető foglalása, meg esetleges meghirdetése, hogy ha többen vagytok, akkor kevesebb legyen az egy főre jutó költség. DE, azért elég pici az esélye a hosszú hétvége népszerű volta miatt, hogy lesz még szabadon magyaros vezető március 15-re.
Marci
|
[ Válasz ]
|
|
|
WIELICZKÁ
|
~Zsuzsa
11:21 Va, 21 Feb 2016
|
Köszönöm gyors válaszodat.
Még lenne néhány kérdésem : Wieliczkába lehet előre jegyet venni, hogy ne kelljen sorba állni?
Budapestről melyik úton érdemes Krakkóba utazni autóval?
Köszönöm,
Zsuzs a
|
[ Válasz ]
|
|
|
Re: WIELICZKÁ
|
~CsMarton
11:27 Va, 21 Feb 2016
|
A sóbánya honlapján bizonyos időpontokra (egy pár nyelv esetében) lehet előre jegyet venni. Weblapjuk:
http://www.kopal nia.pl/
Itt a jobboldalon, felső részen választhatsz nyelvet, a bal odali menüsorban pedig megleled az ONLINE jegyrendelés linkjét.
--
Bp - Krakkó szerintem:
Budapest - Vác - Parassapuszta/Sahy határállomás - Zvolen - Banksa Bystrica - Donovaly -Ruzomberok - Dolny Kubin - Trsténa/Chyzne határállomás - Krakkó
A magyar és a lengyel szakaszon nincs sehol ebben útdíj fizetési kötelezettség. Szlovákiában Zvolen (Zólyom) és Banksa Bystrica (Besztercebánya) közt fizetős autóút van, de elég rövid 13-15 km, és ki lehet kerülni Sliac községen át a régi főúton.
Dolny Kubin után és Trstená körül van egy-egy elég rövid autóútszakasz még, de ezek nem fizetősök. (Egyébként a legolcsóbb szlovák pályamatrica 10 € és 10 napig érvényes...)
Marci
|
[ Válasz ]
|
|
|
Re: WIELICZKÁ
|
~Zsuzsa
11:34 Va, 21 Feb 2016
|
Krakkóban lesz a szállásunk. Mit tanácsolsz, hazafelé menjünk Zakopánéba (nagy túrát nem szeretnénk tenni, csak körülnézni, felmenni siklóval, stb), vagy szánjunk erre egy külön napot?
|
[ Válasz ]
|
|
|
Re: WIELICZKÁ
|
~CsMarton
11:39 Va, 21 Feb 2016
|
A vázolt programra a hazaúton megállás is elég lesz. Bár egy napot is simán el lehet tölteni Zakopanéban...
Marci
|
[ Válasz ]
|
|
|
Re: WIELICZKÁ
|
~Zsuzsa
11:52 Va, 21 Feb 2016
|
Köszönöm a segítségedet.
|
[ Válasz ]
|
|
|
zárás
|
~barbarukka
13:42 Sze, 24 Feb 2016
|
Szia! Nekem egy olyan kérdésem lenne, hogy a múzeum honlapján látom, hogy 17.00 ig van nyitva márciusban. Ha mi idegenvezető nélkül megyünk, és nem is csatlakozunk ott se csoporthoz, akkor is el kell hagyni 17.00 ig a múzeumot, vagy szabadon bent lehet maradni zárás után is? köszönöm!
|
[ Válasz ]
|
|
|
Re: zárás
|
~CsMarton
17:31 Sze, 24 Feb 2016
|
Szia!
Ezt most tényleg komolyan kérdezed? Mert akkor azt a választ tudom adni, hogy minden múzeum, és bármilyen egyéb objektum kapcsán, ami honlapunkon szerepel, a nyitva tartás mindenkire vonatkozik. Azaz Auschwitzban az egyéni- és a csoportos látogatókra is.
Marci
|
[ Válasz ]
|
|
|
Auschwitz latogatas
|
~Janos
10:52 Csü, 03 Márc 2016
|
Kedves Marci! Nagyon szepen koszonom a segitseget es informaciot, mindezek felett a korrekt hozzaallast.
Szep napot!
Janos
|
[ Válasz ]
|
|
|
Auschwitz látogatás
|
~ida.bene
10:43 Pé, 08 Ápr 2016
|
Kedves Marci!
Remélem aktívak vagytok a mai napig is ezen a portálon. Mi 4 fővel május 5-8-ig leszünk Krakkóban a hosszú hétvégére. Szeretnénk egyik nap /06.pénteken v.07.szombaton/ Auschwitba is bemenni. A lehetőségekről szeretnék érdeklődni.Belépő díjak, esetleges magyar nyelvű idegen vezetés, belépés módja, időpontjai stb. Továbbá a krakkói és a környékbeli tartózkodás ideje alatti hasznos tudnivalókról /felkeresni érdemes éttermek ,mivel csak reggelink lesz a szállodában, látnivalók stb./. Minden hasznos infót örömmel fogadunk. Ha hosszú lenne itt a válaszadás akkor a köv. email címre lehet írni,ha nem gond. ida.bene@gmail.com
Elsőre ennyi jutott eszembe. Köszönöm előre is a válaszodat! Üdv.! Bene Ida
|
[ Válasz ]
|
|
|
Re: Auschwitz látogatás
|
~Gabi
09:40 Sze, 13 Ápr 2016
|
Kedves Ida, emailban küldtem választ.
Gabi
|
[ Válasz ]
|
|
|
Krakkó-Auschwitz-Krakkó busz/vonat
|
~Emília
21:34 Csü, 14 Ápr 2016
|
Sziasztok!
Egy barátnőmmel előreláthatóan július 6 és 10 között leszünk Krakkóban és mindenképpen szeretnénk meglátogatni Auschwitzot. A jegyfoglalásról, egyéni látogatásról minden infonak utánanéztem, köszönöm az itteni infokat is, mindössze arra lennék kíváncsi, tudna-e valaki egy idén nyáron is érvényes buszmenetrendet linkelni Krakkó és Auschwitz között (fentebb megtette valaki, de még több éve és már nem aktív a link).
Tehát milyen buszokkal, hogyan/hány órakor tudunk Krakkóból Auschwitzba utazni, majd visszajutni Krakkóba?
Köszönöm szépen előre is!
|
[ Válasz ]
|
|
|
Re: Krakkó-Auschwitz-Krakkó busz/vonat
|
~CsMarton
12:40 Pé, 15 Ápr 2016
|
Kedves Emília!
Ezen a linken: http://www.busy-krk.pl/ rengeteg helyi buszmenetrend megtalálható. A főmenüben felül válaszd a \"ROZKLADY JAZDY\" (menetrendek) pontot, és azon belül a Kraków-Oswiecim (Auschwitz lengyel neve) viszonylatot. Több busztársaság menetrendje is elérhető lesz.
Marci
|
[ Válasz ]
|
|
|
Re: Krakkó-Auschwitz-Krakkó busz/vonat
|
~Emylia
19:48 Hé, 18 Ápr 2016
|
Nagyon szépen köszönöm, azt már látom, hogy a reggeli egyéni látogatói időpontokra kell foglalnom jegyet, mert ha a késő délutániakra mennénk, nem tudnánk este mivel visszajutni Krakkóba. ;)
Köszönöm még egyszer a kinket!
|
[ Válasz ]
|
|
|
érdeklődés
|
~yancsi
22:37 Hé, 18 Ápr 2016
|
Szia!
Szeretnék érdeklődni,hogy június 18-20 között valamilyen módon lenne e lehetőségem magyar idegenvezetésre Auschwitzban mint egyéni látogató?
|
[ Válasz ]
|
|
|
Re: érdeklődés
|
~CsMarton
08:22 Ke, 19 Ápr 2016
|
Egyéni látogatóknak elvben nincs lehetősége magyar idegenvezetésekre, csak csoportoknak. Néha szervezünk - az oldal látogatóitól felmerült igények alapján - olyan csoportokat, amelyeket szándékosan nagyobbra foglalunk, és lehet csatlakozni. Egyenlőre ilyenre még nem volt igény, de ha lesz, akkor természetesen a KrakkoInfon meg lesz hirdetve.
Marci
|
[ Válasz ]
|
|
|
jegyfoglalás
|
~Holiday
13:48 Pé, 15 Júl 2016
|
Szia!
Mi augusztus első hetében szeretnénk ellátogatni Auschwitz-ba. Az oldalon azonban nem engedi a jegyfoglalást, pedig semmilyen korátozásról nem találtam infót, egyedül a múzeuméról, de az is csak 3.-ig lesz zárva. Azt szeretném kérdezni, hogy csak az én figyelmemet kerülte el valami zárvatartás, vagy esetleg érdemes-e ott helyben megpróbálni a jegyvásárlást.
|
[ Válasz ]
|
|
|
Re: jegyfoglalás
|
~CsMarton
18:21 Pé, 15 Júl 2016
|
Ha nem engedi a jegyfoglalást az auschwitzi rendszer az a zárvatartáson kívül azt is jelentheti, hogy minden jegy elkelt. Nyáron erre elég nagy sansz van sajnos...
Marci
|
[ Válasz ]
|
|
|
Re: jegyfoglalás
|
nagyneildi
18:48 Va, 17 Júl 2016
|
Szia!
Mi is augusztus 3 és 6 között szerettünk volna elmenni Auschwitzba, de nem tudok jegyet foglalni. Ez azt jelenti, hogy semmilyen lehetőségünk nincs arra, hogy bemenjünk, akár idegenvezetővel, akár nélküle?
Előre is köszönöm a válaszod.
|
[ Válasz ]
|
|
|
Re: jegyfoglalás
|
~CsMarton
07:29 Hé, 18 Júl 2016
|
Kedves Ildi!
Sajnos úgy néz ki, hogy nincs. Belenéztem én is a rendszerbe, és ezekre a napokra már se csoportoknak, se egyéni látogatókank nincs módja a látogatásra (ebből augusztus 3-án a múzeum még zárva tart a Katolikus Ifjúsági Világtalálkozó miatt, de a többi napon már nyitva van a teljes látogató közönség előtt..) Szóval úgy néz ki, hogy ezekre a napokra pedig teljesen beteltek.
Marci
|
[ Válasz ]
|
|
|
kérdés
|
~Kata
19:35 Ke, 19 Júl 2016
|
Szia Marci
Azt szeretném kérdezni hogy 8 fő idegen vezető nélkül reggel 8-10 között is kell időpontot kérni vagy belehet menni anélkül is. Válaszodat előre is köszönöm Kata
|
[ Válasz ]
|
|
|
Re: kérdés
|
~CsMarton
20:58 Ke, 19 Júl 2016
|
Kedves Kata!
MINDENKINEK kötelaző a regisztráció, így igen, még az idegenvezető nélküli látogatást is kell regisztrálni!
Marci
|
[ Válasz ]
|
|
|
Re: kérdés
|
~Kata
05:40 Sze, 20 Júl 2016
|
Köszönöm Kata
|
[ Válasz ]
|
|
|
1 kérdés
|
~gyzoli
21:07 Sze, 24 Aug 2016
|
Azt szeretném kérdezni, hogy ha már valamely időpontban csak 1 hely maradt és ketten mennénk, akkor be sem engednek?
Tehát a helyszinen nincs lehetőség jegyváltásra?
köszönöm
|
[ Válasz ]
|
|
|
Re: 1 kérdés
|
~CsMarton
21:35 Sze, 24 Aug 2016
|
Kedves gyzoli!
Elvben nem, hiszen elvben helyben csak akkor lehet jegyet venni, vagy látogatásra regisztrálni, ha a neten nem kelt el minden.
Marci
|
[ Válasz ]
|
|
|
Koszonet
|
~Eva
07:56 Sze, 07 Szept 2016
|
Kedves Marci!
Nagyon szepen koszonom, h atiranyitottal a nekem szolo oldalra, itt sikeresen le is foglalatam a jegyeket!
Eva
|
[ Válasz ]
|
|
|
buszjárat
|
Gabi
10:38 Hé, 12 Szept 2016
|
Sziasztok,
Érdeklődnék, hogy Krakkóból, hogy lehet eljutni Auschwitzbe? Van buszjárat? Esetleg egy oldalra át tudnátok irányítani, ahol menetrendet néznék?
Köszi a türelmeteket. Gabi
|
[ Válasz ]
|
|
|
Re: buszjárat
|
~CsMarton
10:39 Hé, 12 Szept 2016
|
Kedves Gabi!
Busszal lehet menni Oswiecimbe Krakóból. Nagyon jó kis menetrendes oldal: http://www.busy-krk.pl/
Marci
|
[ Válasz ]
|
|
|
Re: buszjárat
|
Gabi
11:03 Hé, 12 Szept 2016
|
Marci, ha a honlapon 16,40-re foglaltunk belépőt Auschwitzbe, akkor is ki kell jönni 18 órakor? Jobb lenne a délelőtti órákra foglalni?Idegenvezetés nélkül mennénk. Köszi.
|
[ Válasz ]
|
|
|
Re: buszjárat
|
~CsMarton
11:12 Hé, 12 Szept 2016
|
Záráskor ki kell jönni, bár nem is értem, hogy ez hogy lehet kérdés... A délelőtti foglalással több időtök van, az egyszer biztos.
Marci
|
[ Válasz ]
|
|
|
Re: buszjárat
|
Gabi
11:17 Hé, 12 Szept 2016
|
Igen hülye kérdés volt tényleg. Ha záróra nem maradhatunk bent . Elnézésedet kérem és köszi.
|
[ Válasz ]
|
|
|
Auswitz motorral
|
~Ili
17:32 Hé, 19 Szept 2016
|
Sziasztok!
Azt szeretném kérdezni, van-e Auswitz/Birkenaunál külön motoros parkoló, vagy ugyanott és ugyanannyiért tudunk parkolni, mint az autósok?
Köszi, Ili
|
[ Válasz ]
|
|
|
Re: Auswitz motorral
|
~CsMarton
17:35 Hé, 19 Szept 2016
|
Kedves Ili!
Nem tudunk külön parkolóról, szóval ugyanott. Az árakat nem tudom, mármint azt, hogy a motorok díjszabása eltér-e a kocsikétól. (Kocsira Auschwitz 13 pln/kocsi, Birkenau 7 pln/kocsi volt szombaton, szóval friss az élmény...)
Marci
|
[ Válasz ]
|
|
|
Re: Auswitz motorral
|
~Ili
18:06 Hé, 19 Szept 2016
|
Szia Marci!
Köszönöm szépen a segítséget
Holnap meglátjuk
Ili
|
[ Válasz ]
|
|
|
Re: Auswitz motorral
|
~CsMarton
18:41 Hé, 19 Szept 2016
|
Ha teheted, jelezz vissza itt kérlek, hogy milyen motoros árakat kaptatok. Köszi előre is.
Marci
|
[ Válasz ]
|
|
|
érdeklődés
|
pista1
20:06 Ke, 04 Okt 2016
|
Szia!
Úgy látom, hogy a mi időpontunkra nincs magyar idegenvezetés.Viszont az árlistánál írják, hogy fejhallgatót bérelhetünk.Szerinted van valami mód, hogy magyar idegenvezetéshez jussunk dec.02-án?
Válaszodat előre is köszönöm!
Üdv:István
|
[ Válasz ]
|
|
|
Re: érdeklődés
|
~CsMarton
20:08 Ke, 04 Okt 2016
|
Kedves István!
(Legjobb tudtommal) audioguide nincs Auschwitzban. A fülhallgatók az idegenvezető kihangosítását szolgálják.
Esély van a magyar vezetésre, mert magyar idegenvezető van Auschwitzban.
Marci
|
[ Válasz ]
|
|
|
Auschwitz
|
~karancsiimre
08:13 Sze, 02 Nov 2016
|
Sziasztok!
Tegnapi friss élményeimet megosztanám:
Összességébe n nincs jó véleményem az egész rendszer kialakításáról, mi majdhogynem csalódottan távoztunk.
Ezt a megbonyolított bejelentkezési rendszert, nem részletezném, kritikán aluli.
Mi sajnos későn kaptunk észbe[de az okos magyar megoldja :)], hogy ilyen rendszer van , de október 29-én sikerült nov. 1-re 12:00-ra bejelentkezni egy lengyel nyelvű csoportba.
Szerencsére ki vannak írva az infók angolul is, így nem érdekelt mit mond az idegenvezető.
Viszont az felháborító, hogy 2 óra alatt szó szerint végigszaladtunk az egészen. Az 1-10 barakkokat megnéztük, majd a pincebörtön után a 11-20-as barakkokat teljesen kihagytuk, csak elszaladtunk előttük [pedig ott volt a magyarokról szóló rész is :(] Ezután krematóriumok és utána kijárat.
Csak ott kaptunk észbe, hogy kint vagyunk. Sajnos beszariak vagy túl becsületesek voltunk vagy meg voltunk illetődve, minden esetre nem mertünk leszakadni a csoportunktól, pedig később visszagondolva simán megtehettük volna. A kutya nem foglalkozott volna velünk és az exit előtt visszafordulva még egy csomó mindent megnézhettünk volna magunktól. Legyen ez tanulság az utánunk következőknek. :)
Nekem összességében sokkal jobban tetszett anno Dachau. Ott simán beestünk az utcáról, bementünk és letaglózott. Ez most valamiért nekem nem jött át. :(
|
[ Válasz ]
|
|
|
Re: Auschwitz
|
~CsMarton
12:01 Csü, 03 Nov 2016
|
Köszi a visszajelzést, szerintem tök hasznos, és abban mindenképpen van valami, hogy a két óra kevés. Kb 2,5 órát minimum bent szoktak lenni, igaz utána meg átmennek Birkenauba, lehet hogy így arról is lemaradtatok, de mivel utóbbi tábor minden macera nélkül látogatható, ezért oda később is át lehet menni, az biztos.
Sajnos ez a rendszer 2015 január 1 óta él, előtte ez a kötelező, és létszám limitált regisztráció nem volt, és szerintünk is emberibb volt a látogatás módja. Most mindenki panaszkodik, a nagyon nagy utazási irodáktól a kamarán keresztül az egyéni vendégekig mindenki. De ezt magasról és ívesen, és ez a hozzáállás hihetetlen Auschwitz részéről...
Egy dologban kell csak ellenkeznem a komment kapcsán, ez pedig a nemzeti barakksor kihagyása. Egyrészt ez valóban nem része a 3,5 órás programnak, de mondjuk ezt egynyelvű csoportok ki szokták tudni erőszakolni. Másrészről viszont összegyűlős csoportok esetében több nemzet fiai. lányai vannak a csoportban, valóban nincs rá lehetőség, hogy szétspricceljenek az emberek mindenfelé, kinek mi az igénye alapon.
Summa summárum, nagyon jó volna, ha Auschwitz tanulna az ilyen visszajelzésekből, de erre sajnos kevés az esély. Viszont minden kedves olvasót, aki eljut idáig a kommentek elolvasában arra bíztatok, hogy tegyen úgy, ahogy fogadja meg karancsiimre ötletét, mert igencsak hasznos, és pontos képet fest a jelenlegi helyzetről...
Marci
|
[ Válasz ]
|
|
|
bejelentkezés
|
~efraim
13:20 Csü, 03 Nov 2016
|
December 27-n 5 fős családként szeretnék menni, idegenvezetés nélkül.
Kérdés: be kel jelentkezni mindenképpen? Mert ez valahogy nem világos...
|
[ Válasz ]
|
|
|
Re: bejelentkezés
|
~CsMarton
13:24 Csü, 03 Nov 2016
|
Kedves Efraim!
Jelen cikk harmadik bekezdését javalom újraolvasásra, különös tekintettel a \"kell\" szócska fontos benne nektek!
Marci
|
[ Válasz ]
|
|
|
Re: bejelentkezés
|
Ibolya95
10:59 Va, 06 Nov 2016
|
Szia Marci! Érdeklődni szeretnék,hogy december 27-28-29.-ei napokon van-e esetleg magyar csoport akikhez csatlakozhatnánk? Mert sajnos ha nincs akkor foglalom azonnal az egyéni látogatást. Válaszod előre is köszönöm.
|
[ Válasz ]
|
|
|
Re: bejelentkezés
|
~CsMarton
11:35 Va, 06 Nov 2016
|
Kedves Ibolya!
Nekünk jelen állás szerint nincs ezekre az időpontokra csoportunk, így jobb foglalni az előzetes látogatást.
Marci
|
[ Válasz ]
|
|
|
Re: bejelentkezés
|
~Ibolya95
14:06 Va, 06 Nov 2016
|
Kedves Marci!
Nagyon szépen köszönöm a válaszod. Már csak egyetlen kérdés,hogy le foglaltam a belépőket,viszont lengyelül küldtek választ ez így rendben van?
|
[ Válasz ]
|
|
|
Re: bejelentkezés
|
~CsMarton
14:09 Va, 06 Nov 2016
|
Lehetséges. Tudtommal a múzeum angolul vagy lengyelül tud levelezni - illetve legyünk őszinték, ezek gép által küldött formalevelek - szóval ez belefér. Mondjuk, ha angolul regisztráltál (ezt nem tudom, így van-e), akkor szép lenne egy angol válasz, formalevél stb...
Marci
|
[ Válasz ]
|
|
|
november 12-12
|
~F. Lajos
17:41 Hé, 07 Nov 2016
|
Szervusz kedves Márton!
Érdeklődnék, hogy most a hétvégére van e magyar csoport,csoportotok? Még nem foglaltunk le sehol jegyet hirtelen ötlet volt részünkről ma.
2 főról lenne szó, mindketten diákok, én 26 és másodmagam 26 alatti.
Előre is köszönöm válaszod!
|
[ Válasz ]
|
|
|
Re: november 12-12
|
~CsMarton
17:44 Hé, 07 Nov 2016
|
Kedves Lajos!
Sajnos nincs csoportunk a hétvégére, amihez lehetne csatlakozni, így ebben most nem tudok segíteni. Ha tudjátok, mielőbb foglaljátok a jegyeteket, mert a lengyel nemzeti ünnep miatt várhatóan jó sokan lesznek mindenhol.
Marci
|
[ Válasz ]
|
|
|
Érdeklődés
|
~ani
21:14 Hé, 06 Feb 2017
|
Szia szeretném megkérdezni, hogy magyar nyelvű idegenvezetőt melyik napra lehet kérni vagy csatlakozni magyar nyelvű idegenvezetéshez?
|
[ Válasz ]
|
|
|
Érdeklődés
|
~ani
21:17 Hé, 06 Feb 2017
|
Szia szeretném megkérdezni, hogy magyar nyelvű idegenvezetőt melyik napra lehet kérni vagy csatlakozni magyar nyelvű idegenvezetéshez?
|
[ Válasz ]
|
|
|
Re: Érdeklődés
|
~CsMárton
09:24 Ke, 07 Feb 2017
|
Szia!
Bármely napra lehet kérni magyar idegenvezetést, amikor még van szabad magyar idegenvezető. Csatlakozható csoportokat a múzeum nem szervez magyar nyelven. Mi néha igen - Lásd a főoldalt, most is van két ilyen időpont.
Mi akkor szervezünk ilyet, ha van rá igény. Ha Bennetek felmerülne, akkor írj emailt nekünk:
office@krakkoinfo.hu
Marci
|
[ Válasz ]
|
|
|
gyerek-kutya?
|
~Csibito
19:25 Szo, 18 Márc 2017
|
Kedves Marci, végigolvastam az információkat, igen hasznosak, még memorizálgatnom kell őket :) , de fölmerült bennem pár kérdés, amikre eddig nem találtam választ. Hátha tudsz segíteni.
2 kisfiunk van (3 év alatti mindkettő), bemehetnek ők is? Gondolom, nekik is regisztrálniuk kell... Dachauba elvileg 6 év alatti kisgyermek nem mehet be, gyakorlatilag a pár hetes csöppséggel végigsétálhattuk.
A másik: van egy kutyánk. Középtermetű (magyar vizsla-tacskó keverék), nagyon jólnevelt. Ő beléphet-e (szintén dachaui élmény: először bemehetett velünk, másodjára kiküldte a biztonsági őr...), vagy marad a kocsiban?
Válaszod előre is köszönöm!
Lilla
|
[ Válasz ]
|
|
|
Re: gyerek-kutya?
|
~CsMárton
09:37 Hé, 20 Márc 2017
|
Kedves Lilla!
A gyerekeket regisztrálni kell a létszámba hivatalosan. Auschwitz elvben nem ajánlja a látogatást 14 éves kor alatt, de szülői kísérettel ez engedélyezett.
Kutyát nem lehet bevinni, kivéve ha vakvezető, vagy más egyéb kiképzett segítő ebről van szó.
Marci
|
[ Válasz ]
|
|
|
Auschwitz látogatás!
|
Tété
12:22 Csü, 30 Márc 2017
|
Kedves Marci!
Segítségedet szeretném kérni. Lányommal április 14.-én utazunk Krakkóba. Április 15.-én szeretnénk elmenni a auschwitz–birkenaui koncentrációs táborba. Magyar csoporthoz szeretnénk csatlakozni, amennyiben lesz rá lehetőség. Olvastam a feltételeket de nem tudok regisztrálni a látogatásra. Ebben is kérném a segítséged!
Köszönettel : Tani Tibor
|
[ Válasz ]
|
|
|
Re: Auschwitz látogatás!
|
~CsMárton
16:49 Csü, 30 Márc 2017
|
Kedves Tibor!
Sajnos sansztalan. Magyar csoporthoz csak akkor lehet Auschwitzban csatlakozni, ha valaki befoglalja az idegenvezetést, és meghirdeti. Mi szoktunk ilyet csinálni igény szerint, de húsvétra nincs ilyen csoportunk.
Hogy őszinte legyek, másról nem tudok, aki szervezne ilyeneket.
Marci
|
[ Válasz ]
|
|
|
Re: Auschwitz látogatás!
|
Tété
17:16 Csü, 30 Márc 2017
|
Köszönöm válaszod!
|
[ Válasz ]
|
|
|
érdeklődés
|
~Nóri
08:08 Pé, 07 Ápr 2017
|
Sziasztok!
Április 14 indulunk Krakkóba. Az lenne a kérdésem, hogy aznap (nagypénteken) is nyitva vannak a táborok? Csak húsvétvasárnap van zárva? 4-en megyünk egyénileg, mindenképp regisztrálni kell a látogatási szándékunkat? csak mert nem tudjuk pontosan mikor érünk oda. :/ Köszönöm
|
[ Válasz ]
|
|
|
Re: érdeklődés
|
~CsMárton
10:42 Pé, 07 Ápr 2017
|
Kedves Nóri!
Csak húsvétvasárnap van zárva Auschwitz és Birkenau. És igen, a kötelező regisztráció valóban kötelező.
Sajnos ezen túl azt is hozzá kell tennem, hogy regisztrálni már nem tudtok, az április 14-17 közötti időszakra már minden hely elkelt, nem lehet rájuk regisztrálni. Azaz már a látogatük száma elérte a maximumot, amit a táborok múzeuma enged, és bejutni sem fogtok.
Marci
|
[ Válasz ]
|
|
|
Re: Auschwitz
|
~stubica
22:31 Sze, 26 Ápr 2017
|
Szia! Kicsit kétségbe vagyok esve, mert április 29-én terveztük, hogy megyünk a Auschwitzbe, viszont előre nem regisztráltunk, nem vettünk jegyet. ez azt jelenti, hogy csak délután 3 után érdemes odamennünk?
Köszönöm előre is a válaszodat!
|
[ Válasz ]
|
|
|
Re: Auschwitz
|
~CsMárton
08:13 Csü, 27 Ápr 2017
|
Üdv stubica!
Előzetes regisztráció nélkül délután 3 után sem tudtok bemenni, mert az ingyenes, idegenvezető nélküli látogatást is előre le kell fixálni.
Mivel a hétvégén rengeteg ember lesz, ezek a helyek már jó ideje beteltek sajnos...
Ilyenkor azt szoktuk tanácsolni, hogy érdemes Birkenauba kimenni, az ingyenes, egész nap látogatható, és nincs kötelező regisztráció.
Marci
|
[ Válasz ]
|
|
|
Kérdés
|
~Norbi
05:23 Csü, 01 Jún 2017
|
Hali!
Azt szeretném kérdezni, hogy ha nem sikerült beregisztrálni, akkor is betudunk menni ?
|
[ Válasz ]
|
|
|
Re: Kérdés
|
~CsMarton
08:28 Csü, 01 Jún 2017
|
Szia!
Mivel Auschwitzban a regisztráció kötelező, ha előzetesen nem teszed meg, akkor helyben lehet, ha még vannak helyek. Ha azért nem teszed meg, mert a neten már nincs mire regisztrálni, akkor helyben sem fogtok tudni regisztrálni.
Annak hiányában pedig bemenni sem tudtok.
Marci
|
[ Válasz ]
|
|
|
Látogatás Auschwitzba
|
~Zsuzsa
22:05 Ke, 11 Júl 2017
|
Kedves Segítőink! 2017.július 27-én szeretnénk ellátogatni Auschwitzba egyénileg, idegenvezetés nélkül. A jelentkezési felületen azonban nincs lehetőség egyéni belépésre, csupán a nap végén, egész későn kínál két lehetőséget, akkor viszont nekünk már nem felel meg a továbbutazás miatt. Mit tegyünk tehát? Tudnátok nekem tanácsot adni?Előre is köszönöm: Zsuzsa
|
[ Válasz ]
|
|
|
Re: Látogatás Auschwitzba
|
~CsMarton
07:16 Sze, 12 Júl 2017
|
Kedves Zsuzsa!
Ez esetben vessétek el a látogatás tervét, helyben ugyanis csak akkor lehet regisztrálni, ha a neten maradtak helyek... Így viszont belépési lehetőség már nincs, azaz nem tudtok bejutni.
Marci
|
[ Válasz ]
|
|
|
Auschwitzi múzeum nyitvatartása
|
~Robogó
13:41 Sze, 12 Júl 2017
|
Kedves Marci!
A honlapotokon a szövegben az auschwitzi múzeum nyitvatartásáról a következő szerepel:
\"A fenti zárási időpontok az utolsó belépési lehetőségre vonatkoznak. A múzeum területét elhagyni a zárás után 1,5 órában kell. Tehát például októberben belépni 17:00-ig lehet, a múzeumból kijönni 18:30-ig kell.\"
Ez azt jelenti, hogy ha augusztus 4-ére 18.20-ra regisztráltunk, s a nyitvatartás 19.00 -ig tart, akkor 20.30-ig lehet bent maradni (vagy a látogatásra mindössze 40 percünk van?)
Köszönettel:
Robi
|
[ Válasz ]
|
|
|
Re: Auschwitzi múzeum nyitvatartása
|
~CsMarton
15:32 Sze, 12 Júl 2017
|
Kedves Robogó!
Igen, 20:30-ig lehet bent maradni.
Marci
|
[ Válasz ]
|
|
|
Magyar idegenvezetés
|
m_szi
22:05 Sze, 19 Júl 2017
|
Auschwitz-ba készülünk és sajnálattal láttuk az oldalukon, hogy nincs magyar idegenvezetés. Tudnál-e ebben nekünk segíteni vagy tanácsot adni? A családunk 5 fős, ezért individuálisan kell jelentkeznünk. Az időpont, amikor mennénk július 26.(szerda) Van-e rá esély, hogy ezen a napon lenne egy magyar csoport, akikhez csatlakozhatnánk?
|
[ Válasz ]
|
|
|
Re: Magyar idegenvezetés
|
~CsMarton
22:09 Sze, 19 Júl 2017
|
Kedves m_szi!
Nekünk ezen a napon nincs csatlakozható csoportunk, és mivel az auschwitzi magyar idegenvezető állomány fele (1 fő) szabadságon van, ezért szerintem nagyjából sansztalan, hogy csatlakozható csoportot leljetek sajnos...
Marci
|
[ Válasz ]
|
|
|
Re: Magyar idegenvezetés
|
m_szi
15:44 Csü, 20 Júl 2017
|
Sajnálom. Köszönöm szépen a választ!
Szilvia
|
[ Válasz ]
|
|
|
Re: Magyar idegenvezetés
|
m_szi
22:09 Sze, 19 Júl 2017
|
Köszönettel
Szilvia
|
[ Válasz ]
|
|
|
látogatás auschwitz
|
~Zsófi
23:43 Sze, 02 Aug 2017
|
Üdv!
Augusztus 14-18 között valamelyik nap szeretnénk látogatást tenni Auschwitzban vezetés nélkül (2fő), de sajnos már nem találunk erre jó regisztrációs lehetőséget ezeken a napokon. Gondoltuk, hogy csatlakoznánk egy csoporthoz, hogy be tudjunk jutni, de mivel magyar vagy angol csoportba sem tudunk már regisztrálni, így valami olyan nyelvű csoport elérhető csak, amely nyelv számunkra ismeretlen. Ha ilyen csoportba regisztrálunk a bejutás kedvéért, akkor esetleg bent van mód arra, hogy mégsem a csoporttal, hanem önállóan járjuk végig a helyet, vagy szigorúak az erre vonatkozó szabályok? Mit tanácsolsz, hogyan oldjuk meg a helyzetet? Köszönjük szépen a segítséget! Zsófi
|
[ Válasz ]
|
|
|
Re: látogatás auschwitz
|
~CsMarton
07:50 Csü, 03 Aug 2017
|
Kedves Zsófi!
Hivatalosan nem lehet leválni a csoportról, de gyakorlatban azért amennyire tapasztaltuk (pl ha tolmácsoltunk ott magyarra lengyel vezetést, akkor elég sűrűn csatlakoznak be más csoportoktól magyarrok) meg lehet oldani a dolgot.
Marci
|
[ Válasz ]
|
|
|
időpont foglalás
|
biro.noemi
19:38 Pé, 04 Aug 2017
|
Sziasztok!
Azzal a kérdéssel fordulok Hozzátok, hogy a jelentkezés leírásában meg van említve, hogy \"Itt a \"visit for individuals\" menüpontot választva, először a dátumot, majd a konkrét órát kell megadnotok. Az idegenvezető nélküli látogatást (\"Visit for individuals without an educator\") válasszátok. Ezek után beírhatjátok a létszámot (max 10 fő), majd meg kell adnotok, hogy honnan jöttök.\", de a \"visit for inviduals\" kiválasztása után, megadom a napot, de az órát már nem lehet, hogy utána ki tudjam választani az idegenvezetés nélkülit. Már nincs szabad bejárású hely, vagy miért nem lehetséges? Augusztus 8-ára szerettem volna foglalni 15:00 után 5 főnek.
A választ előre is köszönöm! Noémi
|
[ Válasz ]
|
|
|
Re: időpont foglalás
|
~CsMarton
07:51 Szo, 05 Aug 2017
|
Kedves Noémi!
Jelenleg a rendszer úgy működik, hogy az órát már nem kell megadni (köszi a jelzést, javítom majd a szöveget), hanem a nap kiválasztása után automatikusan kilistázza a rendszer, hogy mely órákra érhető el idegenvezető nélküli látogatás.
Ha nem mutat egy ilyet sem, az azt jelenti, hogy teljesen elfogytak a helyek, és már nem lehet ilyen formában regisztrálni a múzeumba a megadott napra.
Marci
|
[ Válasz ]
|
|
|
Auschwitzi látogatás
|
~Ancsa
12:53 Ke, 24 Okt 2017
|
Kedves Marci!
November eleji utazásunkat szervezve találtam rá oldalatokra, ahol már most nagyon sok hasznos ötlettel, információval lettem gazdagabb.
November 2-4. között készülünk Krakkóba, amit szeretnénk egy auswitzi látogatással is összekötni.
Érdeklődnék, hogy az érintett 3 nap közül van-e olyan időpont, amikor van szervezett magyar nyelvű csoport, akikhez be tudnánk csatlakozni? 2 felnőtt + 1 gyermek (13 éves)
Válaszod előre is nagyon köszönöm!
Ancsa
|
[ Válasz ]
|
|
|
Re: Auschwitzi látogatás
|
~CsMarton
16:08 Ke, 24 Okt 2017
|
Kedves Ancsa!
Köszönjük hozzászólásodat. Jelen állás szerint nincs a megadott három napra csoportunk. Ha lesz, hirdetjük majd itt a Főoldalon!
Marci
|
[ Válasz ]
|
|
|
Re: Auschwitzi látogatás
|
~Ancsa
11:48 Ke, 31 Okt 2017
|
Kedves Marci!
Köszönöm szépen az információt!
Üdv, Ancsa
|
[ Válasz ]
|
|
|
Ausschwitz bejelentkezés
|
~Kese
23:43 Szo, 28 Okt 2017
|
Üdv!
Érdeklődni szeretnék, hogy ha a bejelentkezéskor halványan jelennek meg a naptárban a napok, akkor arra a napra már nem lehet befoglalni?? Heten mennénk nov. 2-án, egyénileg látogatnánk a tábort.
Köszi!
|
[ Válasz ]
|
|
|
Re: Ausschwitz bejelentkezés
|
~CsMarton
08:05 Va, 29 Okt 2017
|
Igen, ez esetben az adott napra már minden egyéni látogatási lehetőség elfogyott.
Marci
|
[ Válasz ]
|
|
|
Re: Ausschwitz bejelentkezés
|
~Kese
11:12 Va, 29 Okt 2017
|
Köszönöm az infót. Akkor ez azt jelenti, hogy el se menjünk Ausschwitzba, mert úgysem tudunk valahogy bejutni 7-en? Nov.1-4-ig vagyunk Krakkóban.
Köszönöm.
|
[ Válasz ]
|
|
|
Re: Ausschwitz bejelentkezés
|
~Kese
11:13 Va, 29 Okt 2017
|
Köszönöm az infót. Akkor ez azt jelenti, hogy el se menjünk Ausschwitzba, mert úgysem tudunk valahogy bejutni 7-en? Nov.1-4-ig vagyunk Krakkóban.
Köszönöm.
|
[ Válasz ]
|
|
|
Re: Ausschwitz bejelentkezés
|
~CsMarton
10:13 Hé, 30 Okt 2017
|
Elvben igen. A nyári (ami jóval erősebb szezon) gyakorlat azt mutatja, hogy némi sansz azért van, hogy lehet helyben regisztrálni annak ellenére, hogy a neten hivatalosan elfogytak a jegyek.
Viszont ehhez érdemes nyitásra, vagy kicsivel zárás előttre menni. És még így sem 100%...
Ha nem jutnátok be így sem, akkor érdemes átmenni Birkenauba (csak 3 km), és oda nem kell előzetes regisztráció, be lehet menni egész nap.
Marci
|
[ Válasz ]
|
|
|
Re: Ausschwitz bejelentkezés
|
~Keserű Zoltán
06:52 Ke, 31 Okt 2017
|
Nagyon köszönöm, azért lehet, hogy megpróbáljuk, hátha sikerül.
Üdv
K.Zoltán
|
[ Válasz ]
|
|
|
kérdés
|
~Dalma
19:19 Ke, 28 Nov 2017
|
Jó estét!
Az lenne a kérdésem, hogy két személy idegenvezető nélkül szeretnénk meglátogatni Auschwitz-ot, december másodikán, viszont nem sikerült kitalálnom a regisztréciós oldalból. Kérhetek segitséget?
Köszönöm előre is!
|
[ Válasz ]
|
|
|
Re: kérdés
|
~CsMarton
09:19 Sze, 29 Nov 2017
|
Kérhetsz. Már csak az a kérdés, hogy mit segítsünk? Mert ha azért nem tudtál regisztrálni, mert nem dobta fel a rendszer ezt a látogatási típust, akkor az azt jelenti, hogy már minden elkelt, és mi sem tudunk Benneteket regisztrálni.
(Mondjuk egyéni látogatókat amúgy sem tudunk...)
Marci
|
[ Válasz ]
|
|
|
Érdeklődés
|
~Niky
13:29 Sze, 03 Jan 2018
|
kedves Marci!
Érdeklődni szeretnék , hogy április vége felé várható e magyar nyelvű idegenvezetés ?
Köszi
|
[ Válasz ]
|
|
|
Re: Érdeklődés
|
~CsMarton
17:08 Sze, 03 Jan 2018
|
Kedves Niky!
Ha április vége alatt már a májusi hosszú hétvége napjait érted, a magyar idegenvezetés alatt pedig azt, hogy meg lesz nálunk hirdetve, és csatlakozni lehet hozzá, akkor azt kell, hogy mondjam: kicsi az esély.
Ha ennél tágabban értelmezzük április végét, akkor picit nagyobb.
Bár leginkább is rajtatok múlik a dolog, mert olvasói érdeklődések és igények alapján szervezzük a csatlakozós vezetéseket.
Marci
|
[ Válasz ]
|
|
|
Re: Érdeklődés
|
~Niky
09:39 Csü, 04 Jan 2018
|
Kedves Marci!
április 20-22 ig tervezzük az utazást. Vagy esetleg a rákövetkező hét. De akkor figyelem az oldalt , hátha addig lesz hirdetve magyar vezetésű csoport
|
[ Válasz ]
|
|
|
Aprilis 18-19
|
~Bela
09:55 Csü, 12 Ápr 2018
|
Jo napot,
csak erdeklodni szeretnem, hogy van-e tura magyar idegenvezetovel Auschwitz ba Aprilis 18-an, vagy 19-en. Ketten vagyunk akik szivesen mennenk akkor.
|
[ Válasz ]
|
|
|
Re: Aprilis 18-19
|
~CsMarton
11:11 Csü, 12 Ápr 2018
|
Üdv!
Nekünk nincs csatlakozható idegenvezetésünk ezeken a napokon. Ha lenne, hirdetnénk az oldalon.
Marci
|
[ Válasz ]
|
|
|
regisztráció
|
~atti
18:12 Ke, 05 Jún 2018
|
Szia.Érdeklőnék,hogy ha regisztrálok az egyéni ingyenes belépésre és mégsem tudok elmenni az jár valami következménnyel? Illetve a 2 tábor között van helyi buszjárat oda-vissza?
Köszönöm a választ.
Üdv : Attila
|
[ Válasz ]
|
|
|
Re: regisztráció
|
~CsMarton
21:17 Ke, 05 Jún 2018
|
Szia!
Van buszjárat a két tábor között, ingyenes. Ha nem tudsz elmenni, akkor töröld a foglalásodat - emailben az rezerwacja@auschwitz.org címen angol nyelven meg tudod ezt tenni a rezervációs szám (ami abban a mailben van, amiben a jegyeket küldték) megadásával.
Ha nem mondod le, akkor nincs következménye, de alapból szép dolog, ha nem foglalod más elől a helyet.
Marci
|
[ Válasz ]
|
|
|
Re: regisztráció
|
~Ildikó
22:18 Hé, 25 Jún 2018
|
Kedves Marci !
Érdeklődni szeretnék, hogy júl.2-án vagy 3-án szeretnék el látogatni Auschwitzbe, tudtok esetleg segíteni magyar idegenvezetőt szerezni?
Köszönettel: Ildikó
|
[ Válasz ]
|
|
|
Re: regisztráció
|
~CsMarton
09:02 Ke, 26 Jún 2018
|
Kedves Ildikó!
Ha még van szabadon magyaros idegenvezető, akkor igen. Mivel nagyon közeli a dátum, kérem, hogy emailt írj. Legyen benne létszám is.
Marci
|
[ Válasz ]
|
|
|
auschwitz
|
~Kata
12:03 Pé, 13 Júl 2018
|
Kedves Marci!
A családommal, 4 felnőtt, július 17-én megyünk Auschwitzba. Regisztráltam, küldték is a nyomtatható jegyeket. Mivel nem kértünk idegenvezetést, 18,40-re kaptunk időpontot a Memorial and Museum Auschwitz-Birkenauba.
Kérdésem: a megadott időpont előtt bemehetünk a másik táborba (Birkenau Historical Gate)?
Köszönettel: Kata
|
[ Válasz ]
|
|
|
Re: auschwitz
|
~CsMarton
12:05 Pé, 13 Júl 2018
|
Kedves Kata!
Igen. Birkaneuba nincs ugyanis regisztráció kötelezettség, mindenkinek ingyenes, szóval nyugodtan mehettek Auschwitz előtt oda.
Marci
|
[ Válasz ]
|
|
|
Re: auschwitz
|
~Kata
14:15 Pé, 13 Júl 2018
|
Kedves Marci!
Köszönöm szépen a gyors választ!
Kata
|
[ Válasz ]
|
|
|
auschwitz kutyával
|
~tomi
17:46 Szo, 06 Okt 2018
|
Szia!
Szeretném megtudni hogy egy 2kg-mos kiskutya saját hátizsákjában betudom-e vinni.
Köszönöm, várom válaszod.
|
[ Válasz ]
|
|
|
Auschwitz múzeum
|
~tothmiki
17:25 Hé, 15 Okt 2018
|
Kedves Marci!
Pénteken megyünk (4 felnőtt) Krakkóba hétvégére.
Szeretnénk átutazni szombaton Auschwitz-be,de most olvastam csak, hogy regisztrálni kell a múzeum látogatásra. Ezen felül sehogy sem oldható meg , hogy bejussunk? ;)
De Birkenau látogatható előzetes regisztráció nélkül is?
Köszönöm
Miklós
|
[ Válasz ]
|
|
|
Re: Auschwitz múzeum
|
~CsMarton
18:43 Hé, 15 Okt 2018
|
Kedves Miklós!
Ha a neten elfogynak a jegyek, akkor hivatalosan már helyben sem lehet regisztrálni. Hivatalosan... A tapasztalat az, hogy ha nyitásra (7:30), vagy zárás előtt kb egy órával mentek, akkor van sansz még ingyenes, idegenvezető nélküli látogatásra. Ez sem mindig jön be, szóval nem 100%, de ha már ott vagytok, akkor egy próbát megérhet.
Ha a fenti dolog nem jön össze, akkor nézzétek meg Birkenaut. Csak 3 km Auschwitz múzeumtól, és még ingyenesen és előzetes regisztráció nélkül látogatható egész nap nyitva tartási időben.
|
[ Válasz ]
|
|
|
dec. 28.
|
~Kriszta
18:20 Va, 09 Dec 2018
|
Tisztelt Krakkoinfo.hu
Az auschwitzi tábor honlapját nézve sajnálattal látjuk, hogy nincs már lehetőség 2018.dec.28-án ingyenes, idegen vezető nélküli belépésre. Érdeklődnék, hogy Önök ezen a napon nem szerveznek-e oda magyar csoportot? (4-en lennénk) Illetve, így hogy nem tudunk helyet foglalni van-e esélyünk mégis bejutni. Dec. 29. és 30. miért nem elérhető a naptárban? Köszönöm válaszukat!
|
[ Válasz ]
|
|
|
Re: dec. 28.
|
~CsMarton
08:33 Hé, 10 Dec 2018
|
Kedves Kriszta!
Az auschwitzi naptárban nem elérhető napok azt jelentik, hogy már minden jegy elkelt. Mind az idegenvezetések, mind az ingyenesn, idegenvezető nélküli helyek beteltek.
December 28-án nincs csatlakozható csoportunk. Ha lenne, akkor hirdetnénk.
A tapasztalat az, hogy ha a neten elfogynak a helyek, akkor még van sansz arra, hogy nyitásra (7:30) mentek, akkor talán még kaptok helyben jegyeket ingyenes látogatásra. Kicsit lutri, de bejöhet.
|
[ Válasz ]
|
|
|
Re: Auschwitz
|
~Sittyer
18:02 Szo, 05 Jan 2019
|
Szép estét.
Február 9re regisztráltunk 4 főre. Már nagyon várjuk. Krakkóban foglaltunk szállást.
Az lenne a tiszteletzeljes kérdésem, hogy erre a címre kell menni, itt a bejárat:?
\"32-603 Oświęcim, ulica Więżniów Oświęcimia 20. (Ez a hivatalos cím, ami egy eldugott hátsó kaput jelent.) Praktikusan a látogatói főbejárat: 32-603 Oświęcim, ulica St. Leszczyńskiej 11.\"
Tisztelettel:
K.Is tván
|
[ Válasz ]
|
|
|
Re: Auschwitz
|
~CsMarton
07:06 Va, 06 Jan 2019
|
Kedves István!
Erre a címre kell menni: Oświęcim, ulica St. Leszczyńskiej 11
|
[ Válasz ]
|
|
|
Auschwitz
|
~Kálmán
09:01 Va, 06 Jan 2019
|
Kedves Marci!
Március16-án szeretnénk menni Auschwitzba 4 fő. Segítenél, hogy hol kell regisztrálni, illetve a belépőket megvenni? Szeretnénk magyar nyelvű idegenvezetést, ebben is tudnál segíteni?
Köszönöm Kálmán
|
[ Válasz ]
|
|
|
Re: Auschwitz
|
~CsMarton
09:14 Va, 06 Jan 2019
|
Kedves Kálmán!
Magyar idegenvezetéshez csoportként kell regisztrálnunk Titeket. Ehhez kérlek írj egy emailt az office@krakkoinfo.hu címre. Necces, hogy lesz-e szabad magyaros idegenvezető, de megpróbáljuk.
Ha nem lesz, akkor marad az egyéni látogatás. Ennek módjairól, tudnivalóiról és a regisztráció menetéről abban a cikkben lelsz teljes leírást, amihez hozzászóltál.
Marci
|
[ Válasz ]
|
|
|
Auschwitz gyermekkel
|
halakferenc
10:51 Szo, 19 Jan 2019
|
Szia(sztok)!Szeretném megkérdezni,hogy Auschwitzba, pontosabban a múzeum és tábor területére bemehet-e 14 év alatti gyermek?Látom a honlapon hogy nem javasolt,de ugye nem tilos?Nyilván a szörnyűségek bemutatása,esetleg az eleven(ebb) gyerekek miatt van a szabály...Köszönöm a választ
|
[ Válasz ]
|
|
|
Re: Auschwitz gyermekkel
|
~Gabi
12:40 Va, 20 Jan 2019
|
Szia,
Auschwitzba nem tilos gyereket bevinni, de nem célszerű. Egyrészt keveset értenek belőle, aki meg felfogja azt nagyon megviselheti. Célszerű a családi nyaralás alatt gyerek programokban részt venni és csak felnőtt társasággal vissza térni Auschwitzba.
|
[ Válasz ]
|
|
|
regisztráció
|
~Andi
10:20 Pé, 15 Feb 2019
|
Szia Marci.
Eltelt 1 év és újra kérném a segítségeteket.Auschwitzot szeretnénk megnézni.Máj.1-4 között tartózkodunk Krakkóban.Mi 4 reggelre gondoltunk de a regisztrációhoz szeretnénk a segítségedet kérni.Négyen mennénk,lehetőleg az ingyenes látogatást szeretnénk megcélozni.Ha nem megy,2-3 is jó,csak gondoltuk hazafelé jobb lenne,így maradna 2 teljes napunk Krakkóra.Tudsz nekünk segíteni?
Üdv:Andi
|
[ Válasz ]
|
|
|
Re: regisztráció
|
~CsMarton
10:25 Pé, 15 Feb 2019
|
Kedves Andi!
Köszönjük hozzászólásodat. Egyéni látogatásra nem tudjuk elintézni helyetted a regisztrációt. Azonban a cikkben, amihez hozzászóltál, pontosan le van ez írva. (Lásd az 1)-es pontban.)
A dátum sajna nem a legjobb, mert május 2-án lesz az Élet Menete Auschwitz Múzeumban, így nem tudom mennyire lesznek még helyek egyéni látogatásra. Sajna elég népszerű időszak.
|
[ Válasz ]
|
|
|
Auswitz
|
~Diana
16:49 Szo, 23 Feb 2019
|
Sziasztok!
2019. április 29-május 1. között valamelyik nap van esetleg olyan magyar csoport, ahová csatlakozhatnánk? 2 felnőtt+1 kisgyerek?
Köszönöm!
|
[ Válasz ]
|
|
|
Re: Auswitz
|
~CsMarton
17:00 Szo, 23 Feb 2019
|
Kedves Diana!
Nekünk nincs ilyen csoportunk. Ha lenne / ha lesz, a főoldalon fogjuk hírdetni, ahogy a többi hasonló csoportot is.
Marci
|
[ Válasz ]
|
|
|
Auschwitz látogatás
|
~Eszter
13:25 Hé, 25 Feb 2019
|
Kedves Marci!
Március 3 - 5 között leszünk Krakkóban ahonnan egyik nap mindenképp szeretnénk átmenni Auschwitzba. Szerinted van-e lehetőség valamelyik nap 4 fő részére magyar idegenvezetéssel bejárni a múzeumokat?
Köszönöm előre is a segítséget. Eszter
|
[ Válasz ]
|
|
|
Re: Auschwitz látogatás
|
~CsMarton
13:28 Hé, 25 Feb 2019
|
Kedves Eszter!
Lehetséges, hogy van még szabad magyaros idegenvezető. Kérlek a részletek leegyeztetése végett írj egy emailt az office@krakkoinfo.hu címre. Köszönöm előre is.
Marci
|
[ Válasz ]
|
|
|
belépő
|
~Niki
17:44 Ke, 26 Feb 2019
|
Kedves Marci!
Tavaly voltunk Auschwitzban. A netes oldalon foglaltam, a kinyomtatott belépőkkel csak (Auschwitz I.) engedtek be,át szerettünk volna menni a Birkenaui lágert (Auschwitz II) is megnézni, viszont oda nem engedtek be a jegyekkel, Idén tervezem , hogy újra elmegyünk. Akkor Birkeneu ba ott helyben kell jegyet venni ?
Előre is köszönöm.
|
[ Válasz ]
|
|
|
Re: belépő
|
~CsMarton
06:38 Sze, 27 Feb 2019
|
Kedves Niki!
Birkenauba (Auschwitz II) nem kell jegy és előzetes regisztráció. Akár jeggyel mész, akár nem, szabadon be lehet menni nyitva tartási időben.
Szerintem nem elküldtek Benneteket, csak ha nagyon mutogattátok a jegyet, akkor megmutatták, hogy merre kell menni, hogy a jegy célpontjába eljussatok.
|
[ Válasz ]
|
|
|
Re: belépő
|
~Niki
12:42 Sze, 27 Feb 2019
|
Köszönöm a gyors választ. Akkor legközelebb \"\"Csak siman bemegyünk \"
|
[ Válasz ]
|
|
|
Auschwitz
|
~zsuzsa
15:05 Hé, 04 Márc 2019
|
Kedves Marci!
Köszönöm Családom nevében kezdettől fogva a rugalmasságod, segítséged, ügyintézésed, szóval mindent.
Örök élményben volt részünk, Éva az idegenvezető segítségével. Auschwitz-Birkenau az \"életben\" szörnyűbb látvány volt, mint a filmeken.
Vasárnap 3-án Krakkóban volt szerencsénk még a Gettót illetve a Zsidó negyedet megnézni.
Azt hiszem sokáig máskép fogjuk nézni, mondhatom azt az egész világot.
Üdvözlettel:
Z suzsa és Családja
|
[ Válasz ]
|
|
|
Auschwitz
|
~STPFC
02:01 Ke, 05 Márc 2019
|
Szia!
2019 szeptember 12-14 közt leszünk Krakkóban 4-en.
Az egyik nap szívesen csatlakoznánk Auschwitzban egy magyar nyelvű idegenvezetéshez.
|
[ Válasz ]
|
|
|
Re: Auschwitz
|
~CsMarton
07:26 Ke, 05 Márc 2019
|
Szervusz!
Auschwitz nem szervez magyar nyelven csatlakozási lehetőségeket. Mi szoktunk, igény szerint. Ha lesz ilyen, a KrakkoInfo főoldalán hirdetjük majd.
|
[ Válasz ]
|
|
|
Érdeklődés
|
~lbirgit
16:05 Ke, 05 Márc 2019
|
Sziasztok!
Egy ismerősömet szeretném meglepni egy belépővel Auschwitzba, ahova valószínű ketten mennénk. Az a kérdésem, hogy van e idegenvezetés, vagy audioguide? Köszönöm, üdv.: Brigitta
|
[ Válasz ]
|
|
|
Re: Érdeklődés
|
~CsMarton
16:57 Ke, 05 Márc 2019
|
Audioguide nincs. Idegenvezetés van. Sok hasznos infó pedig a cikkben, amihez hozzászóltál.
|
[ Válasz ]
|
|
|
ismertető
|
~Niky
15:22 Csü, 07 Márc 2019
|
Sziasztok
Auschwitzban a főépületben meg van még könyvesbolt, ahol magyar nyelvű ismertető füzetet tudok venni? ( szeptember végén szeretnénk menni )
Köszönöm
|
[ Válasz ]
|
|
|
Re: ismertető
|
~CsMarton
15:41 Csü, 07 Márc 2019
|
Kedves Niky!
Van, és a főépület mellett is van egy. A régi magyar nyelvú füzet megszűnt (fekete-fehér borítóval, háromba hajtott A4-es lap mérettel), most színes címlapú, inkább írólap alakuú kis könyvecske van.
|
[ Válasz ]
|
|
|
érdeklődés
|
~PetzB.
19:37 Csü, 07 Márc 2019
|
Szia!
Júl.21-22 -re tervezzük az Auschwitz-i látogatást. Van e magyar csoport akihez csatlakozni tudunk? Mi öten vagyunk.
köszi.
|
[ Válasz ]
|
|
|
Re: érdeklődés
|
~CsMarton
19:39 Csü, 07 Márc 2019
|
Szia!
Per pillanat nincs. Ha lesz, hirdetni fogjuk a KrakkoInfo főoldalán, mint a meglevőket.
|
[ Válasz ]
|
|
|
Egyéni látogatás
|
~Niky
11:06 Csü, 28 Márc 2019
|
Kedves Marci! Megint a segítségedre szorulok. Az lenne a kérdésem , ha az egyéni látogatói időpont betelt, foglalhatok idegen nyelvű csoporthoz is? ( ha ott van még hely) és egyénileg járjuk végig ?
|
[ Válasz ]
|
|
|
Re: Egyéni látogatás
|
~CsMarton (redaktor)
17:52 Csü, 28 Márc 2019
|
Foglalhatsz, de akkor a csoporttal együtt kell belépned. Elvben otthagyni nem lehet, de gyakorlatban sokat láttunk már ilyet.
|
[ Válasz ]
|
|
|
Re: Auschwitz
|
~Katus
14:47 Pé, 29 Márc 2019
|
2 hét múlva megyünk auschwitzba, a neten előre foglalható ingyenes jegyek elfogytak, mekkora esély van rá,ha elmegyünk akkor beengednek hármunkat?
|
[ Válasz ]
|
|
|
Re: Auschwitz
|
~CsMarton
14:51 Pé, 29 Márc 2019
|
Kedves Katus!
Hát, sajna zéró közeli...
Ha ugyanis a neten elfogynak a jegyek, akkor hivatalosan már helyben sem lehet regisztrálni. Hivatalosan... A tapasztalat az, hogy ha nyitásra (7:30), vagy zárás előtt kb egy órával mentek, akkor van sansz még ingyenes, idegenvezető nélküli látogatásra. Ez sem mindig jön be, szóval nem 100%, de ha már ott vagytok, akkor egy próbát megérhet.
Ha a fenti dolog nem jön össze, akkor nézzétek meg Birkenaut. Csak 3 km Auschwitz múzeumtól, és még ingyenesen és előzetes regisztráció nélkül látogatható egész nap nyitva tartási időben.
|
[ Válasz ]
|
|
|
Érdeklődés
|
~Ildikó
13:11 Hé, 08 Ápr 2019
|
Érdeklődni szeretnék, hogy 2 fő részére idegenvezetés nélkül hogyan és mikor tudunk bemenni a táborba?
Nagyon szépen köszönöm válaszukat!
|
[ Válasz ]
|
|
|
Re: Érdeklődés
|
~CsMarton
13:13 Hé, 08 Ápr 2019
|
Kedves Ildikó!
Kérjük olvasd el a cikket, amihez hozzászóltál. Benne van minden jelenlegi tudásunk az egyéni látogatásról.
|
[ Válasz ]
|
|
|
Auschwitz
|
~Ivett
16:41 Csü, 23 Máj 2019
|
Üdv!
Június 23-26ig Krakkóba utazunk és 26-án délelőtt szeretnénk menni 4-en Auschwitzba,kérdésem lenne,hogy lesz e esetleg ebben az időpontban magyar idegenvezetés?
(Vagy ha más nem valamelyik másik nap?)
Válaszodat előre is köszönöm!
|
[ Válasz ]
|
|
|
Re: Auschwitz
|
~CsMarton
17:06 Csü, 23 Máj 2019
|
Üdv Neked is! Nekünk nincs csoportunk június 26-ra, amihez csatlakozni lehetne, de 25-re (15:00) van, részletek a főoldalon.
|
[ Válasz ]
|
|
|
júniusi látogatás
|
~Eszter
15:17 Hé, 27 Máj 2019
|
Sziasztok,
szintén Szlovákiából szeretnénk menni 2en, június 20-23 között lennénk ott, 22.-én szerettünk volna elmenni, viszont egyik nap sincs már ingyenes belépő az oldalon, valamint délelőtt már más csoporthoz sem lehet csatlakozni (nincs csak 1 hely). Szívesen lemennénk akár fél 8-ra is, írtátok már többször, hogy van még esély, hogy beengednek - melyik nap a legjobb próbálkozni? Mert gondolom szombat (amikor mi is terveztük a múzemlátogatást) a legzsúfoltabb és lehet nagyobb sikerünk lenne pénteken?
|
[ Válasz ]
|
|
|
Re: júniusi látogatás
|
~CsMarton
06:29 Ke, 28 Máj 2019
|
Kedves Eszter!
Sajnos június 20 ünnep Lengyelországban (Úrnapja), így június 20-23 hosszú hétvége lesz. Technikailag minden nap nagyon sok lengyel lehet. Az egyéb nemzetekből van minimális sansz, hogy pénteken kevesebb lesz, szóval azért elvben az a kevésbé terhelt nap, de sűrű lesz az is.
|
[ Válasz ]
|
|
|
mosdó
|
~márta
23:26 Hé, 27 Máj 2019
|
Lehet olyat, hogy odacsapódni mondjuk egy orosz csoporthoz, ha már nincs hely egyéni látogatásra? Csak kullogok majd a csoport mögött és nézelődök. Viszont 3 és fél óra? Az elég hosszadalmas... van lehetőség elmenni mosdóba útközben?
|
[ Válasz ]
|
|
|
Re: mosdó
|
~CsMarton
06:25 Ke, 28 Máj 2019
|
Ha van jegyed, ingyenes látogatásra, akkor az esetek nagy többségében nem szólnak azért, ha csapódsz valahova. Ha nincs jegyed ingyenes látogatásra, akkor viszont valamelyik csoporthoz kell jegyet venni, és akkor ahhoz tudsz csapódni.
Ha egyátalán nincs jegyed, nem tudsz bemenni Auschwitzba.
A 3,5 óra első része, kb 2 óra Auschwitz. Utána szokott lenni szünet benne, mert a vezetés Birkenauban folytatódik. Ekkor van idő WC-re.
|
[ Válasz ]
|
|
|
Re: mosdó
|
~márta
10:30 Ke, 28 Máj 2019
|
Köszönöm a választ!
|
[ Válasz ]
|
|
|
Érdeklődés
|
~magika71
13:52 Sze, 26 Jún 2019
|
Kedves Marci,
2019.08.17-én szeretnénk elmenni Auschwitzba. Sajnos nem találok magyar nyelven csoportot. Esetleg tud nekem segíteni?
Köszönöm, Megyesi Ági
|
[ Válasz ]
|
|
|
Re: Érdeklődés
|
~CsMarton
14:36 Sze, 26 Jún 2019
|
Kedves Ági!
Sajnos nem is fogsz. Auschwitz nem indít napi rendszerességgel csoportokat magyar nyelven, mert kevés a magyar idegenvezető. Magyar vezetőt csak csoportoknak adnak.
Marci
|
[ Válasz ]
|
|
|
Infó
|
~Mónika
10:12 Csü, 04 Júl 2019
|
Szia!
A jegyigénylő honlapon olvastam, hogy 14 éves kor alatt nem ajánlott a belépés. Mennyire szabályozzák? Ha úgy döntök, hogy viszek ettől fiatalabb gyereket, akkor be fogják engedni?
|
[ Válasz ]
|
|
|
Re: Infó
|
~CsMarton
10:18 Csü, 04 Júl 2019
|
Igen, be. Ahogy olvastad is, nem ajánlott. Ugyanakkor nem is tiltott. Szülői kíséret kell, de gondolom ez adott.
|
[ Válasz ]
|
|
|
Re: Infó
|
~Mónika
10:22 Csü, 04 Júl 2019
|
Igen, természetesen szülői felügyelettel történne a látogatás. Közben úgy tűnik, hogy okafogyottá vált a kérdés, mert amikor utazunk, már nincs egyéni hely, sem magyar vezetés. Mindenesetre köszönöm a választ!
|
[ Válasz ]
|
|
|
Re: Infó
|
~Panka
19:27 Hé, 19 Feb 2024
|
Szia, sajnos vissza mondás miatt, tudok módosítani nevet? Ha nem akkor ellenőrzik hogy az a személy megy e be akinek foglaltam a nevére? Nézik a személyt?
|
[ Válasz ]
|
|
|
Re: Infó
|
~CsMarton
20:17 Hé, 19 Feb 2024
|
Ez sok mindenen múlik - pl, hogy mikor mentek, milyen látogatásra. A módosításokat angol vagy lengyel nyelven a reservation.office@auschwitz.o rg címen lehet kérni. Vagy helyben a diszpozitori irodában.
A belépésnél a neveket összevetik az igazolvánnyal. (Lehet útlevél, személyi..)
|
[ Válasz ]
|
|
|
Kérdés
|
~Feri
09:17 Hé, 15 Júl 2019
|
Üdv!
Auschwitzi látogatással kapcsolatban kérdezném, hogy a megadott linken regisztrálva, kiválasztva az adott napot, nem ajánl fel az oldal olyan lehetőséget, hogy vezető nélküli látogatás, csak a guided tour for individuals opció van. Hol találom meg a szabad belépéses regisztrációt?
Válaszod előre is köszönöm!
|
[ Válasz ]
|
|
|
Re: Kérdés
|
~Gabi
09:23 Hé, 15 Júl 2019
|
Kedves Feri!
Ugyan abban a táblázatban kell szerepelnie az ingyenes jegyeknek, mint a guided tour for individuals-nak. Csak előfordulhat, hogy az adott dátumra elfogytak. Augusztus végére, szeptemberre és október elejére úgy láttam még vannak ingyen jegyek.
Minden jót Gabi
|
[ Válasz ]
|
|
|
Re: Kérdés
|
~Feri
09:28 Hé, 15 Júl 2019
|
Kedves Gabi!
Megtaláltam, köszönöm szépen a gyors választ! Igen, az adott napra elfogyott, ezért nem láttam.
Még egyszer köszönöm! :)
Minden jót! Feri
|
[ Válasz ]
|
|
|
látogatás
|
vizi
17:19 Ke, 16 Júl 2019
|
Jó napot kívánok.
Regisztráltam az önök által megadott oldalra, de csak idegenvezetős látogatást ajánl augusztus 5-re. 8 fős csoporttal mennénk, de idegenvezetőt nem igényelünk. Mi a teendő ilyenkor, mit javasolnak? Előre is köszönjük a segítséget.
|
[ Válasz ]
|
|
|
Re: látogatás
|
vizi
17:33 Ke, 16 Júl 2019
|
Ugyanakkor megkérdezném, a helyszínen vásárolhatunk jegyeket?
|
[ Válasz ]
|
|
|
Re: látogatás
|
~CsMarton
21:20 Ke, 16 Júl 2019
|
Üdv!
Ha csak idegenvezetéses helyeket ad, akkor az idegenvezető nélküli keret betelt, azaz olyan már nincs. Elvben a helyszínen sem.
Hivatalosan... A tapasztalat az, hogy ha nyitásra (7:30), vagy zárás előtt kb egy órával mentek, akkor van sansz még ingyenes, idegenvezető nélküli látogatásra. Ez sem mindig jön be, szóval nem 100%, de ha már ott vagytok, akkor egy próbát megérhet.
Ha a fenti dolog nem jön össze, akkor nézzétek meg Birkenaut. Csak 3 km Auschwitz múzeumtól, és még ingyenesen és előzetes regisztráció nélkül látogatható egész nap nyitva tartási időben.
Vagy regisztráltok fizetősre, és valamilyen csoporttal mentek...
|
[ Válasz ]
|
|
|
Re: látogatás
|
vizi
22:35 Ke, 16 Júl 2019
|
Köszönöm még egyszer.
Nem igazán értem az egészet... idegenvezetővel van hely, anélkül nincs. Ráadásul magyart nehezebben tudnak biztosítani, ha egyáltalán lehetséges.
|
[ Válasz ]
|
|
|
Re: látogatás
|
~CsMarton (redaktor)
07:47 Sze, 17 Júl 2019
|
Amennyiben a rendszer kitalálóinak agyműködését, a keretszámok kialakításának motivációit szeretnéd megérteni, akkor kérlek, ne ide írj. Hanem a múzeum vezetésének. Ha kapsz választ, akkor mi is nagyon kíváncsiak leszünk rá.
|
[ Válasz ]
|
|
|
Regisztráció
|
~Dia
14:35 Va, 21 Júl 2019
|
Szia
Egy kis segítséget szeretnék kérni a regisztráció után próbáltunk időpontot foglalni de az idegenvezető nélküli lehetőséget nem ajánlja fel ill nem tudok ilyet választani. Ilyenkor mi a teendő?
|
[ Válasz ]
|
|
|
Re: Regisztráció
|
~CsMarton
16:52 Va, 21 Júl 2019
|
Szia!
Sajnos ez azt jelenti, hogy beteltek az adott napra az ingyenes helyek.
Ha a neten elfogynak a jegyek, akkor hivatalosan már helyben sem lehet regisztrálni. Hivatalosan... A tapasztalat az, hogy ha nyitásra (7:30), vagy zárás előtt kb egy órával mentek, akkor van sansz még ingyenes, idegenvezető nélküli látogatásra. Ez sem mindig jön be, szóval nem 100%, de ha már ott vagytok, akkor egy próbát megérhet.
Ha a fenti dolog nem jön össze, akkor nézzétek meg Birkenaut. Csak 3 km Auschwitz múzeumtól, és még ingyenesen és előzetes regisztráció nélkül látogatható egész nap nyitva tartási időben.
|
[ Válasz ]
|
|
|
Re: Auschwitz és a többi idegenvezetés
|
Barancsuk
21:00 Hé, 22 Júl 2019
|
Szia Marci!
Szeretném megköszönni neked a gyors,precíz és segítőkész munkád amivel hozzájárultál a Krakkói kintlétünkhöz!Hála neked nagyon gördülékenyen ment minden és megtudtuk nézni mindazt amit beterveztünk.Külön köszönet a Waweli és Auschwitzi idegenvezetőknek a profi hozzáállásukért!
Le a kalappal és köszönjük mégegyszer!!
Üdvözlettel ,
Gyuri és családja
|
[ Válasz ]
|
|
|
Magyar nyelvű idegenvezetés
|
~Szabó Gabriella
16:32 Va, 08 Szept 2019
|
Szia érdeklődni szeretnék Szeptember27.-én szeretnénk megnézni a tábort.Nem találtam magyar nyelvű csoportot de fentebb olvastam,hogy valaki köszönte a magyar idegenvezetést.Hol tudok regisztrálni vagy kivel kell felvennem a kapcsolatot ez ügyben? Válaszod előre is köszönöm. Üdvözlettel:Szabó Gabriella
|
[ Válasz ]
|
|
|
Re: Magyar nyelvű idegenvezetés
|
~CsMarton
07:48 Hé, 09 Szept 2019
|
Szia!
Persze, hogy nem találtál, mert ahogy a cikkben is leírtuk, magyar nyelvű csoport nem indul napi szinten.
Magyar idegenvezetőt csoportoknak lehet foglalni, és akár 1 fő is lehet csoport. Ehhez velünk is fel tudod venni a kapcsolatot (office@krakkoinfo.hu), vagy a múzeummal is, de ők lengyelül is angolul beszélnek.
|
[ Válasz ]
|
|
|
Kutya
|
~Reka
18:19 Szo, 28 Dec 2019
|
Sziasztok!
Kutyát be lehet vinni Auschwitz területére?
Köszi!
|
[ Válasz ]
|
|
|
Re: Kutya
|
~CsMarton
20:38 Szo, 28 Dec 2019
|
Szia!
Amennyiben nem segítőkutya (vakvezető, stb), akkor természetesen nem.
|
[ Válasz ]
|
|
|
Egy fő látogatás
|
~Ben
08:37 Csü, 28 Ápr 2022
|
Üdvözlöm!
Az én társaságomból egyedül szeretnék menni, de szükségesnek tartom az idegenvezetést magyarul. Kérdésem, hogy mikor indul magyar idegenvezetéssel látogatás amihez csatlakozhatnék? Van-e valahol lehetőség megnyitott alkalomra bejelentkezni? Üdvözlettel Oláh Benjámin 30-2312938
|
[ Válasz ]
|
|
|
Re: Egy fő látogatás
|
~CsMarton
08:48 Csü, 28 Ápr 2022
|
Kedves Benjámin!
Köszönjük megkeresésedet. Auschwitz napi szinten nem indít magyar nyelvű csoportokat, mert alig van magyar idegenvezetőjük.
Kisebb csoportoknak, családoknak mi szoktunk szervezni csatlakozható csoportokat. Ezek elég random időpontok, az épp aktuálisan elérhető csoportjainkat megleled a KrakkoInfo főoldalán lévő meghirdetésben. (A bejegyzés címe: Csatlakozási lehetőségek 2022-ben - Auschwitz!)
|
[ Válasz ]
|
|
|
Auswitz, Birkenau
|
~Cat
18:48 Hé, 16 Máj 2022
|
Ahoy,
Segíts kérlek tanáccsal.
Augusztus 15 érkezünk Zakopaneba.
16. Kedden megyünk át Auswitzba.
Az jó elképzelés, hogy:kedden 2 re Birkenuba megyünk, mivel ingyenes. 16 órára meg foglalok ingyenes lehetőséget Auswitz 1. Táborba.4 órától átjárjuk azt is majd vissza Zakopane...
Motorral megyünk, Ott is ingyen parkolok vele?
Köszi
|
[ Válasz ]
|
|
|
Re: Auswitz, Birkenau
|
~CsMarton
20:07 Hé, 16 Máj 2022
|
Szia Cat!
A terv szerintem jó, de a parkolás nem lesz ingyen...
|
[ Válasz ]
|
|
|
Re: Auswitz, Birkenau
|
~Cat
20:53 Hé, 16 Máj 2022
|
Köszönöm,
A táboroknál ezek szerint csak fizetős parkoló van?.Csak ide vonatkozott a kérdés...
Köszi 😎
|
[ Válasz ]
|
|
|
Re: Auswitz, Birkenau
|
~CsMarton
21:21 Hé, 16 Máj 2022
|
Igen. Vagy legalább is 12 év alatt még nem találtam meg a nem fizetőst...
|
[ Válasz ]
|
|
|
Re: Auswitz, Birkenau
|
~Cat
21:45 Hé, 16 Máj 2022
|
Nah, majd én jól megkeresem😸😼
Köszi 😇
|
[ Válasz ]
|
|
|
Re: Auswitz, Birkenau
|
~Cat
13:01 Szo, 30 Júl 2022
|
Ahoy,
Hát szépen áthúzták a terveim miszerint megfordítom a látogatást és 2 től Birkenau, utána meg Auswitz ingyen...
Akkor Zakopaneból oda csak Auswitz I. táborra lesz időnk 16 órától figyelembe véve a bő 2 órás utat vissza a Zakopaneba ha jól sejtem?
A Zakopane -Auswitz 130km valóban ilyen lassan 2,5 óra alatt tehető meg mint az utvonaltervező jelzi? Esetleg tapasztalat?
Köszi
|
[ Válasz ]
|
|
|
Re: Auswitz, Birkenau
|
~CsMarton
15:31 Szo, 30 Júl 2022
|
Szia!
Nekünk 2 óra 15 perc Zakopanéból 10-12 év rutinnal. És persze, ha a forgalom megfelelő. Ha nem, lehet több is, mint 2,5 óra. (Sajna...)
|
[ Válasz ]
|
|
|
Auschwitz idegenvezetés_maradás
|
~Léda&Erik
18:42 Szo, 16 Júl 2022
|
Üdv!
Sikerült jegyet foglalnunk egy magyar nyelvű idegenvezetéshez (3,5 óra), közvetlenül a honlapon. Érdeklődni szeretnék, hogy az idő lejártával van lehetőségünk bent maradni nézelődni egyénileg vagy el kell hagyni a területet?
Köszönöm előre is a segítséget!
Szép napot!
|
[ Válasz ]
|
|
|
Re: Auschwitz idegenvezetés_maradás
|
~CsMarton
07:11 Va, 17 Júl 2022
|
Szia!
Hűű, ez nagyon ritka, gratulálok. Igen ritkán ad ilyenre lehetőséget a múzeum.
A 3,5 órás vezetés Birkenauban ér véget. Így Auschwitzba visszamenni már csak egy újabb (egyéni) jeggyel lehet. Birkenauban elvben lehet maradni.
|
[ Válasz ]
|
|
|
Re: Auschwitz idegenvezetés_maradás
|
~Léda&Erik
03:31 Hé, 18 Júl 2022
|
Köszönjük segítségedet!
Akkor regisztrálunk ingyenes jegyre is ;)
|
[ Válasz ]
|
|
|
Auswitz múzeum
|
~Cat
15:06 Va, 14 Aug 2022
|
Ahoy,
Motorral megyünk kedden Zakopane ból ugye.
van a múzeumnál csomagmegőrző ahol a Bukósisak/kabátokat letudjuk rakni?
Köszi
|
[ Válasz ]
|
|
|
Re: Auswitz múzeum
|
~CsMarton
15:19 Va, 14 Aug 2022
|
Van csomagmegörzőjük. (Abban nem vagyok biztos, hogy Birkenauban van-e, de oda max az ingyenes múzeumi busszal mentek át, meg visszajöttök onnan, és utána öltöztök be.
|
[ Válasz ]
|
|
|
Re: Auswitz múzeum
|
~Szabolcs
21:31 Ke, 30 Aug 2022
|
Helló! Krakkóból busszal hogy lehet átmenni Auschwitzba? A busz menetrendet hol tudnám elérni? Az oldalon írnak ingyenes belépést is, de arra hogy lehet foglalni? Köszi
|
[ Válasz ]
|
|
|
Re: Auswitz múzeum
|
~CsMarton
22:23 Ke, 30 Aug 2022
|
Szia!
Krakkóból busszal a legegyszerűbb a Lajkonik Bus céggel. Menetrend az oldalukon Kraków-Oswiecim és vissza Oswiecim-Kraków viszonylat kell neked:
https://www.lajkonik bus.pl/
Az oldalon nem csak írunk ingyenes belépést, de azt is leírjuk, hogyan tudsz rá regisztrálni. Pont abban a cikkben - egész pontosan az 1)-es pontban - amihez hozzászóltál. Javasoljuk elolvasni.
|
[ Válasz ]
|
|
|
jelentkezes
|
~Ilona
15:02 Szo, 17 Szept 2022
|
Kedves Krakkoinfo!
Erdeklodnek, h a 2022.09.30an indulo idegenvezetes hany orakor kezdodik Auscwitzban? Szeretnek regisztralni 2fo reszere!
Irtam az info@-ra is mailt
Varom valaszuk, koszonettel!
S.Ilona
|
[ Válasz ]
|
|
|
Re: jelentkezes
|
~CsMarton
16:34 Szo, 17 Szept 2022
|
10:30-kor. Bele van írva a meghirdetésbe...
|
[ Válasz ]
|
|
|
Auscwitz
|
Esopus
11:57 Sze, 25 Jan 2023
|
Hello
Április 21-én átutazóként szeretném meglátogatni másodmagammal a múzeumot,de mivel az időpontom bizonytalan csak a 16:00 időpont jöhet szóba....a kérdésem..ha csak erre az időpontra tudom a látogatást eszközölni,hogy tudom a Birkanaui tábort is megnézni ha csak az auschwitzi tábor meglátogatása után tudok oda bejutni ?.....két főre nem létezik idegenvezető nélküli látogatás más időpontban ?...hisz idegenvezetői szinten tudom a tábor történetét....és most 4. alkalommal szeretnék magammal vinni egy ismerősöm !....köszönettel RJ. v
|
[ Válasz ]
|
|
|
Re: Auscwitz
|
~CsMarton
12:00 Sze, 25 Jan 2023
|
Szia!
Sajnos sem Auschwitzban, sem Birkenauban nem lehet idegenvezető nélküli látogatást korábbra eszközölni, mint 16:00 májusban.
|
[ Válasz ]
|
|
|
Re: Auscwitz
|
Esopus
20:41 Sze, 25 Jan 2023
|
Bocsi nem egészen értettem !.....16:00...május...én Árilis 21-re regisztráltam 2főre,de semmi visszaigazolást nem kaptam !...Üdv......RJ
|
[ Válasz ]
|
|
|
Re: Auscwitz
|
~CsMarton
06:22 Csü, 26 Jan 2023
|
Bocs, áprilist akartam írni, de lényeg, hogy mindkét hónapban 16.00-tól lehet ingyenesen, idegenvezető nélkül menni.
Ha sikeresen regisztráltál, akkor azonnal meg kellett kapnod a jegyeket. Érdemes benézni a SPAM mappába. Ha ott sincsenek, akkor nem volt sikeres a regisztráció.
|
[ Válasz ]
|
|
|
Re: Auscwitz
|
Esopus
09:41 Csü, 26 Jan 2023
|
Köszönöm szépen,ma újra próbálkoztam és sikeres volt !!!
|
[ Válasz ]
|
|
|
Látogatás idegenvezetővel
|
hanna12
16:24 Ke, 31 Jan 2023
|
Kedves Johanna, Gabi és Marci!
Segítséget szeretnék kérni magyar idegenvezetéshez március 10 vagy 11-én Auschwitzban.
Előre is köszönöm a választ!
|
[ Válasz ]
|
|
|
Re: Látogatás idegenvezetővel
|
~CsMarton
12:34 Hé, 06 Feb 2023
|
Írunk emailt neked, mert azon a módon is bejelentkeztél.
|
[ Válasz ]
|
|
|
magyar nyelvű idegenvezetés
|
Mária72
22:08 Ke, 25 Júl 2023
|
Kedves Segítő,
augusztus 15-17 között valamikor szeretnénk 4 fős családként elmenni a táborba, viszont ha rámegyek a foglalási oldalra ott magyar nyelvű idegenvezetést nem lehet választani. Tudnának abban segíteni, hogy miként lehet bármilyen magyar csoporthoz csatlakozni, vagy hol lehet magyar nyelvű idegenvezetést kérni? Sajnos nem találtam meg a leírásban, de lehet, hogy én nem voltam elég alapos.
Előre is nagyon köszönöm.
Üdvözlettel
M ária
|
[ Válasz ]
|
|
|
Re: magyar nyelvű idegenvezetés
|
~CsMarton
07:53 Sze, 26 Júl 2023
|
Kedves Mária!
Nem csinálod rosszul. Magyar idegenvezetés egyéni látogatóknak nincs, vagy maximum szökőévente egyszer a múzeum szervezésében. Mi néha szervezünk, az elérhető időpontokról a KrakkoInfo főoldalán van egy folytonosan frissülő cikkünk.
Csoportok kérhetnek magyar vezetést, és a jó hír az, hogy akár 4 fő is lehet csoport. Bővebb tájékoztatást erről emailben tudunk adni.
|
[ Válasz ]
|
|
|
Auschwitz látogatás
|
~Roland
13:56 Szo, 30 Dec 2023
|
Sziasztok!
Tegnap voltunk az Auschwitz múzeumban, a belépéssel kapcsolatos tapasztalataimat szeretném megírni, remélem segítség lesz.
Lengyelországi látogatás ötletünk viszonylag gyorsan jött, kb egy héttel ezelőtt.
Itt a krakkoinfo.hu-n, a rendes weboldalon és még emailben is informálódtam a belépési lehetőségekről, mert már esélytelen volt 4 jegyet szerezni.
Mi már Oswiecimben aludtunk, hogy reggel a pénztárhoz tudjak menni.
A múzeum reggel 7-kor, a pénztár 7:30-kor nyit.
Kb 7:03-ra érkeztem, ekkor már 15en álltak sorban előttem.
Egy sofőrrel beszélgettem, aki mondta, hogy minden nap hoz Krakkóból embereket és így reggel nyitáskor regisztrálja őket. Angol nyelvű idegenvezetésre mindig van hely elmondása szerint.
Tehát előzetes regisztráció hiányában is oda lehet menni, csak korán érdemes. 7:36kor, amikor végeztem, már elég hosszú volt a sor.
A regisztrációkor nem kell személyesen ott lenni. Tőlem nem kértek igazolványokat, a neveket egy papírra kellett felírnom, ez alapján adták ki a jegyet. Viszont a mellettem lévőktől kértek papírokat, így azért nem árt, ha ott vannak a személyik, útlevelek, stb.
Én az ingyenes jegyet kértem, mert közülünk nem mindenki beszélt idegen nyelvet, vagy nem értette volna meg rendesen.
A könyvesboltban 20PLN-ért vettem egy magyar nyelvű Auschwitz-Birkenau kalauz könyvet, amiben sok hasznos info volt. Egy kis előzetes információszerzés, a könyv és a termekben lévő táblákon kiírások számomra elég volt, így nem hiányzott az idegenvezetés.
Ha valaki idegenvezetést választana, szerintem minél korábban kezdje, mert a csoportok feltorlódnak és sok várakozásra kell számítani később.
Idegenvezető nélkül délben tudtunk belépni, a két tábort bő 3 óra alatt jártuk be.
Szóval be lehet jutni előzetes internetes regisztráció nélkül, viszont oda kell érni időben, hogy jegyhez jussatok.
|
[ Válasz ]
|
|
|
magyar idegenvezetés
|
sarklasz
16:57 Hé, 04 Márc 2024
|
Sziasztok!
Március 22.-én 8 fővel szeretnénk látogatást tenni Auswitzba. Érdeklődni szeretnék, hogy magyar idegenvezetésre van-e aznap lehetőség.
|
[ Válasz ]
|
|
|
Re: magyar idegenvezetés
|
~CsMarton
17:23 Hé, 04 Márc 2024
|
Szia!
Kérjük írj emailt a témában.
|
[ Válasz ]
|
|
|
Auschwitz idegenvezetés
|
drhanuszpetra@gmail.com
08:45 Sze, 06 Márc 2024
|
Sziasztok!
Április 3-án 11 fővel szeretnénk Auschwitz-ot megnézni, a múzeum honlapján próbáltam magyar idegenvezetést foglalni, de azt a visszaigazolást kaptam, hogy az időpont foglalt, betelt. A csapat egy jó része nem beszél idegen nyelvet, szerettük volna magyar vezetővel megnézni a múzeumot. Van valami egyéb lehetőségünk? Tudnátok ebben segíteni?
|
[ Válasz ]
|
|
|
Re: idegenvezetés
|
~Szandi
16:49 Csü, 27 Jún 2024
|
Üdv!
Jövőhét szombaton mennénk 4-en. Érdeklődni szeretnék, hogy valahol van lehetőség magyar idegenvezetőt foglalni? Illetve ha nem, akkor idegenvezető nélkül szeretnénk bemenni, ehhez szükséges valahol regisztrálni vagy bármikor mehetünk vagy csak 16 óra után?
Választ előre is köszönöm.
|
[ Válasz ]
|
|
|
Re: idegenvezetés
|
~CsMarton
19:06 Csü, 27 Jún 2024
|
Üdv!
Magyar idegenvezetés csak csoportoknak van, de elvben 4 fő is lehet csoport. Elég hosszú a szabályrendszere, ezért kérünk, hogy e témában emailt írj nekünk az office kukac krakkoinfo pont hu címre.
Ha ingyenes, idegenvezető nélküli látogatásra mentek, akkor feltétlenül szükséges az előzetes regisztráció. Ez lehet előre a neten, vagy helyben a megmaradó jegyek erejéig. Előbbi biztosabb, de ha nincsenek sokan, akkor helyben is lehetnek jegyek. Csak azok reggeltől fogynak, ahogy jönnek a népek, így érdemes korán menni regisztrálni.
|
[ Válasz ]
|
|
|
Re: idegenvezetés
|
~Szandi
19:14 Csü, 27 Jún 2024
|
Köszönöm!
Annyi kérdésem lenne még, hogy az idegenvezető nélküli látogatáshoz hol tudok regisztrálni?
|
[ Válasz ]
|
|
|
Re: idegenvezetés
|
~CsMarton
19:17 Csü, 27 Jún 2024
|
Ahogy írtam netesen vagy helyben. A netes regisztrációról abban a cikkben olvashatsz - egészen pontosan az 1)-es pontban - melyhez a hozzászólásaidat írod.
|
[ Válasz ]
|
|
|
idegenvezetés
|
~Anita
12:21 Va, 14 Júl 2024
|
Kedves Marci!
Ketten szeretnénk magyar idegenvezetővel végigjárni az Auschwitz-Birkenau-i tábort. Szívesen csatlakoznánk egy csoporthoz, ha indul. Júli 20 és 22 között leszünk Krakkóban, bármelyik nap jó.
|
[ Válasz ]
|
|
|
Re: idegenvezetés
|
~CsMarton
13:53 Va, 14 Júl 2024
|
Kedves Anita!
Kérjük, írj emailt. office kukac krakkoinfo pont hu
|
[ Válasz ]
|
|
|
Auschwitz
|
~fonya
13:53 Hé, 15 Júl 2024
|
Szia!
Szeptember21-22-23 lennénk Krakkó környékén. Sóbánya és Auschwitz is érdekelne minket. Hogy alakulna a belépő és az idegenvezetés egy 5 fős családnak (3 felnőtt+1 középiskolás 18 felett,1 főiskolás 18 felett)? Köszönöm válaszod.
|
[ Válasz ]
|
|
|
Re: Auschwitz
|
~CsMarton
19:09 Hé, 15 Júl 2024
|
Üdv!
Kérjük, írj emailt. office kukac krakkoinfo pont hu
|
[ Válasz ]
|
|
|
Auschwitz
|
~Zsolt
12:21 Csü, 01 Aug 2024
|
Sziasztok!
Auschwitz-ba fizetős a parkolás, illetve ha igen, lehet kártyával fizetni? Válaszokat előre is köszönöm.
|
[ Válasz ]
|
|
|
Re: Auschwitz
|
~CsMarton
12:25 Csü, 01 Aug 2024
|
igen és igen
Auschwitzban 20 pln/kocsi és Birkenauban 40 pln/kocsi. Mindkettő napidíj.
|
[ Válasz ]
|
|
|
Re: Auschwitz
|
~Zsolt
16:29 Csü, 01 Aug 2024
|
És elég csak az egyik helyen fizetni a parkolásért?
|
[ Válasz ]
|
|
|
Re: Auschwitz
|
~CsMarton
19:32 Csü, 01 Aug 2024
|
Ha csak az egyik helyen állsz meg, akkor igen. Ha mindkettőn, akkor mindkét helyen fizetni kell.
|
[ Válasz ]
|
|
|
Re: Auschwitz
|
~Zsolt
07:08 Pé, 02 Aug 2024
|
Köszönöm a válaszokat!
|
[ Válasz ]
|
|
|
Auswitz
|
~Béla
05:55 Pé, 09 Aug 2024
|
Hello! Van valami öltözködési kódex, vagy nyugodtan mehetünk farmer és pólóban?
|
[ Válasz ]
|
|
|
Re: Auswitz
|
~CsMarton
07:21 Pé, 09 Aug 2024
|
Nyugodtan mehettek. Csak pár dolgot nem szeretnek: önkényuralmi jelképeket, sátánista jelképeket és korabeli német, szovjet stb egyenruhákat.
|
[ Válasz ]
|
|
|
Re: Auswitz
|
~Béla
10:18 Pé, 09 Aug 2024
|
Rendben, köszönöm.
|
[ Válasz ]
|
|
|
Idegenvezető nélkül
|
~Éva
00:10 Hé, 12 Aug 2024
|
Szia,
nekünk bármikor megfelelne az idegenvezető nélküli látogatás, de még novemberben sem láttam lehetőséget ilyen foglalásra. Ez tényleg így lenne vagy csak én nem jól csinálok valamit?
Előre is köszönöm a segítséget!
Éva
|
[ Válasz ]
|
|
|
Re: Idegenvezető nélkül
|
~CsMarton
07:26 Hé, 12 Aug 2024
|
Szia!
Nem jól csinálsz valamit, már csak az a kérdés, hogy mit. A leggyakoribb hiba az szokott lenni, hogy nem görgetnek le az emberek Auschwitz oldalán a lap aljára, pedig ott vannak az ingyenes lehetőségek (mivel a nap végén érhetőek csak el...)
|
[ Válasz ]
|
|
|
Auschwitz
|
~Zsolt
07:24 Hé, 19 Aug 2024
|
Sziasztok!
Elfelejtettem kinyomtatni a jegyeket, ha felmutatom telefonról azt is elfogadják?
|
[ Válasz ]
|
|
|
infó
|
~Trifonovné
18:30 Hé, 26 Aug 2024
|
Ezen a héten csütörtök-pénteken leszünk öten Krakkóban, és szeretnénk Auschvitzba elmenni. Nincs semmilyen előzetes reigisztrációnk.
Ha bármikor odamegyünk, sorbanállással bejutunk?
Mik a lehetőségeink?
|
[ Válasz ]
|
|
|
Re: infó
|
~CsMarton
19:47 Hé, 26 Aug 2024
|
Üdv!
Hogy mik a lehetőségeitek? Azok, amik a cikkben le vannak írva, amihez hozzászóltál. Ha tudtok regisztrálni a neten (azaz, ha még ott vannak jegyek), akkor biztosabb a bejutás.
Az utóbbi időben jók a tapasztalatok a helyszíni regisztrációval is, de azt semmiképp sem mondanám, hogy bármikor bejuttok. Még a nyár végén vagyunk, sokan vannak. Így ha a helyszíni regisztrációval próbálkoztok, akkor minél előbb mentek, annál jobbak a lehetőségeitek.
|
[ Válasz ]
|
|
|
Re: infó
|
~Davee
22:17 Sze, 04 Szept 2024
|
Szia.
Kissé elvesztem a foglalási oldalon. Szeptember 12-13-14 valamelyik napján szeretnénk megnézni ketten, vezetett túra nélkül Auschwitz-i tábort, a cikkben szereplő linken próbáltam időpontot foglalni, de az adott dátumokon csak vezetett adott nyelvű túrákat látok, olyat nem, hogy idegenvezető nélkül. Nincs már esetleg ezekre a napokra ilyen lehetőség vagy én nem járok jó helyen?
Köszönöm előre is a segítséget.
|
[ Válasz ]
|
|
|
Re: infó
|
~CsMarton
07:17 Csü, 05 Szept 2024
|
Szia!
Jó helyen jársz, csak elkésve. Azért nincsenek ingyenes helyek, mert elfogytak.
|
[ Válasz ]
|
|
|
Re: infó
|
~Davee
09:06 Csü, 05 Szept 2024
|
Ohh, értem, ezt szomorúan olvasom, köszönöm a segítséged
|
[ Válasz ]
|
|
|
Re: infó
|
~CsMarton
09:22 Csü, 05 Szept 2024
|
Öröm az ürömben, hogy a helyek felét teszik csak fel a netre. A másik adag csak helyben, csak az adott napra regisztrálható.
Így ha odamentek van esély még ingyenjegyekre. Hátránya a dolognak, hogy mivel kevés van, ezért érdemes korán menni, viszont akkor meg (ha sikerül jegyet szerezni) sokat kell várni a délutáni időpontotokra...
|
[ Válasz ]
|
|
|
Re: infó
|
~Davee
22:37 Pé, 06 Szept 2024
|
Értem, köszönöm, ezt nem tudtam.
|
[ Válasz ]
|
|
|
info
|
~hodika
17:11 Hé, 02 Szept 2024
|
Udv.
Mi erdelybol vagyunk es okt 5 erkezunk meg Krakkoba, haro napot toltunk ott es szeretnenk meglatogatni Auschwit es Birkenaut es szeretnenk magyar idegen vezetot csak nem kapok.
Tudnatok segiteni ebbe a dologba?
2 fellnot es egy 15 eves gyerekkel lennenk
Koszonom elere is a valaszt
Udv
SZANTO CSABA
|
[ Válasz ]
|
|
|
Re: info
|
~CsMarton
18:42 Hé, 02 Szept 2024
|
Kedves Csaba!
Kérjük emailt írj a témában. Köszönjük.
office kukac krakkoinfo pont hu
|
[ Válasz ]
|
|
|